Legutóbbi összejövetelünk témáját Nagyvárad adta, és Enikő s Pali sok fotóval szemléltetett előadása nyomán elhatároztuk: adandó alkalommal közösen is ellátogatunk a városba.
Diamanstein Enikő-Diamanstein Pál:
Pece-parti Párizs
(Nagyvárad rövid története)
Nagyvárad (Oradea, Grosswardein), Bihar megye székhelye a Sebes Körös partján terül el. A régészeti leletek szerint a város helyén már a kőkorszakban laktak.
A XI. században földvár állt itt. Monostorát I. (Szent) László király alapította 1083 és 1095 között, és ide telepítette a bihari püspökséget. 1095-ben ide temették Szent Lászlót, a királyt. Ide kapcsolódó legenda szerint a király holttestét – kérése ellenére – nem Nagyváradon, hanem Székesfehérváron kívánták örök nyugalomra helyezni, ám a király földi maradványait szállító szekér csodálatos módon magától megindult Várad felé.
A később szentté avatott király sírja a középkorban zarándokhellyé vált: Magyarország számos királya (így II. István, II. András és Luxemburgi Zsigmond) itt temetkezett el vagy királlyá koronázása után a sírhoz zarándokolt, mint például Nagy Lajos, 1342-ben.
A XV. században Várad a Reneszánsz egyik központja lett, és elnyerte a "felix civitas" (boldog város) jelzőt.
Ady Endre így fogalmazott: „Ami Nagyváradon történik kicsiben, eleve és jelképesen egész Magyarország sorsa. Ez a nyugtalan, zsidós, intelligens város sok mindent átformált bennem, amit a falu, Nagykároly, Zilah és Debrecen, tehát a falu formált meg.”
Szabó Dezső pedig nem cserélte volna el Budapesttel: „...Központjában könnyen hihette az ember, hogy Budapest egyik nagyon előkelő negyedében van. Jobb kávéházai egészen fővárosi arányúak voltak, amelyekben mindazokat az európai hírlapokat és folyóiratokat meg lehetett kapni, amelyeket a pesti kávéházak nyújtottak.”