Tulajdonképpen egész életemben azon gondolkodtam, mit jelent számomra a látássérülésem. Nem tudok rá igazán felelni. Van, amikor nagyon indulatos vagyok, és van amikor teljesen természetesnek veszem. Azt hiszem ez mindig az adott körülményektől függ. Sokszor hibáztatom érte az Istent, mert azt hiszem ez valami büntetés számomra. Hiába keresem a választ, nem találom. Immáron harmadszor ülök le és kezdek neki, hogy leírjam amit érzek. Azt hiszem ez egy sziszifuszi gondolatkör.

Ma például nem az zavar, hogy nem látok jól. Azaz nem feltétlenül ez zavar. Sokkal inkább az az érzés ami gyakran elfog, hogy az emberek túlnyomórészt csak használnak engem. Mondhatjuk úgy is, hogy felhasználnak. Tudom nem illő ilyet gondolni. Mégis érzem ezt. Ráadásul annyi szó esik manapság az esélyegyenlőségről, de valójában az emberek sokszor egymást sem értékelik megfelelően, nem hogy egy fogyatékost. Ez abban nyilvánul meg, hogy egy kezemen meg tudom számolni kire számíthatnék ha nagy bajba kerülök. Persze biztos ezzel más is van így.

Arra gondoltam eredetileg, hogy egy naplószerű írást adok le, ami pár napom érzésvilágát tükrözi. Szerintem ez a leghitelesebb. Ma az jutott eszembe, mennyire nyomorult az ember az Isten nélkül. Nem teljesen tudom megfogalmazni, hogy ez mit jelent. Ilyenkor valahogy úgy érzem, a látássérülés csak egy körülmény amin lehet bosszankodni. Van hogy reálisan, van hogy indokolatlanul. Én azt hiszem mégiscsak hátrány ez a dolog. Talán mert soha nem láttam jól, és az biztos hogy egy egészséges embernek több a lehetősége az életben. Direkt nem esélyt írok, hanem lehetőséget. Én soha nem vehetek meg egy autót, és nem élvezhetem azt a szabadságot, hogy elmenjek valahova akár egyedül is. Persze akinek van kocsija, az lehet, hogy nem értékelné már de legyünk őszinték  ilyen ember kevés van .

Aztán az jutott eszembe, hogy aki nem lát jól vagy egyáltalán nem annak nincs önmagáról helyes testképe. Ez mint tudjuk nagyon fontos, hiszen a gyerek is akkor kezdi el sejteni, hogy ő egy önálló lény, amikor meglátja magát a tükörben vagy a pici baba nézegetni kezdi a saját kezét és felismeri, hogy önmaga rendelkezik a testével. Ezek életbevágóan fontos dolgok, mert innen indul el a személyiségfejlődés. A kislány rájön, hogy ő másként néz ki mint az apukája és fordítva stb.. Ez már a női és férfi identitás kialakulása ami ha elakad, nem tud felnőttként viszonyulni majd a párjához és problémái lesznek. Vagyis tudatosulni kell a testről alkotott képnek, és akkor felszabadulhat a női energia és tudja használni a vonzerejét és ez jó érzés és sikeresebb is lesz és a párjának is biztos jobb így. Ez is egy tanulási folyamat.

Nem biztos, hogy jól meg tudom fogalmazni, amit szeretnék de teszek egy gyenge próbálkozást. Eszembe jut egy emlék: jöttem haza az ismerőseimmel, különféle kérdésekről beszélgettünk a fogyatékossággal kapcsolatban.  Olyan dolgokat meséltek a többiek, amik nekem nem voltak természetesek de szöget ütöttek a fejembe. Egyikük aki süket, mesélt arról hogyan integrálódott a halló társadalomba, hogyan tanult meg érthetően beszélni és miért nem használja a jelnyelvet. Ebben a dologban úttörő volt. Tudom, hogy sok más alternatív kommunikációs forma létezik, de maradjunk meg annál amit a Föld lakóinak többsége természetesnek vesz. Már régen észrevettem, hogy én magam sem használom a maradék látásomat. Mint ismeretes az infók 80 százaléka vizuálisan érkezik hozzánk. Ha nem tudod fogadni, akkor az információk feldolgozása is másként történik meg. Máshogy működik a memória, mások az asszociációid és egy szóösszetételről is más kép jut eszedbe. Mondok egy furi példát. Ha azt hallom, hogy bomba csaj, akkor nem tudok finomítani a szó jelentésén, mert nincs mintám a nőkről. Ma, ahogy álltam és vártam a trolimegállóban, volt időm nézni az embereket és igen feltűnően tettem ezt mivel máshogy nem megy. Láttam milyen különbözőek járásban, tartásban, nézésben, öltözködésben de talán soha vagy csak régen láttam arcokat. Nekem a bomba csajról az jut eszembe, hogy félnem kell, mert ellenség. Amíg látod a másikat, felméred egy perc alatt kivel van dolgod legalábbis a felszínen. A nők nem csak a pasik előtt kacérkodnak, de egymás előtt is teszik magukat ami persze nem rossz, mert sok önbizalmat is adhat. Ahogy külsőre megnéztem a nőket igencsak szépen sminkeltek és viselni is tudták... Ez azt jelenti, hogy amikor sminkel egy nő, akkor látja az összhatást és teljesen felveszi a női viselkedés sztereotípiáit. Ha ezt nem látod vagy nincs eszközöd, igen nehéz megvalósítani. Oda jutok, hogy az összetett gondolkodás alapfeltétele - szerintem - az ép érzékszerv.

Aztán azon is elgondolkodtam erre a dolgozatra készülve, hogy tényleg jó irányba haladok-e? Ez nem új kérdés, hiszen sok tényező motivált és motivál e kérdés ismételt feltevésére. Ha konkrétan a témához akarok kapcsolódni, akkor annyit mondhatok, hogy tinédzser koromban, a gyengénlátó sulit elhagyva és látó közegbe kerülve a gimiben szembesültem azzal, hogy a látásom miatt hátrányban vagyok sőt gúny tárgyává válhatok, és akkor elkezdtem nagyon rosszul lenni. Nem tudtam konkrétan, hogy mi okozza azt a feszültséget és lehet, hogy ez még inkább frusztrált. Többek között az alig látásom miatt nem nagyon volt más választásom ezért tanultam aztán szociálpedagógusnak, és közben magamévá tettem érzelmileg is amiről tanultam. A dilemmám, hogy akár fodrász is lehettem volna ha jó a szemem, mindig megmarad de remélem választ kapok majd rá vagy megnyugszom valahogy valamilyen döntésemben. Ez nagyon fontos most számomra mert lehet, hogy az én személyiségemhez valami más illene de nem tehetem meg. A lényeg az, hogy már meg tudok állni a kérdésnél és szembe nézek vele. Lehet, hogy addig nem csinálok szakmailag semmi hasznosat csak olvasgatok vagy sört csapolok de próbálok várni. Most persze csak képletesen meg is tehetem, mert a fiammal három évig úgy tervezem itthon leszek. Azért képletesen mert mint Végh tanár úr is mondta a gyereknevelés a legfontosabb a világon és hogy ezt ne feledjem arról Gergő gondoskodik is minden percben.

Miközben készült ez a dolgozat meghallgattam hozzá Bábel László előadását is, amelyben önmagáról és a látássérültségről vall. Erről a témáról sokféleképp lehet beszélni és ahány sors szinte annyiféle élményanyag. Nekem szimpatikus volt a küzdeni vágyása és az, hogy vakon extrém dolgokkal foglalkozik mint például a kertészkedés. Én is ilyen vagyok. De a valami iránti érdeklődés vagy azzal való próbálkozás és a benne való komoly elmélyülés nem jár mindig együtt. Nemcsak a látássérülteknél hanem általában sem. Ő vállalta az egyetemi tanulmányokat is ezen a területen, ami nem tudok jobb szót használni tiszteletre méltó. Azonban úgy érzem van ennek a dolognak egy elágazása. Ami abból indul ki, hogy nem vagyunk egyformák. Van aki extrém módon kitartó, céltudatos és tehetséges. Az aki csak átlagember ilyeneket nem tud felmutatni, talán nem is akar és éppúgy élhet elégedetten és boldogan. Sőt neki sokszor könnyebb ezt az érzést elérni. Ezzel arra célzok, hogy egy betegséget nem biztos, hogy azért kapunk, hogy feltétlenül felül kerekedjünk rajta. Van aki ebben látja célját és van aki belenyugszik és megpróbál realista maradni. Vagy legalábbis el tudja hitetni magával, hogy ez a helyes. Ennek a kérdésnek önmagában nehéz elhordozni a tartalmát, hát még választ is keresni rá. De ha azért még nem különb az egyik ember a másiknál mert sérült vagy egészséges, akkor nem biztos hogy a sérültnek az egészségessel kell versenyeznie. Van aki ezt meg tudja tenni, van aki nem. Éppen ezért nem hiszek az esélyegyelőségben sem. Nem tudom de  úgy hiszem a Biblia erről nem szól. Nehéz eligazodni. Akinek tehetsége és kitartása van az megpróbálja minél jobban azt az életet élni mintha egészséges lenne. Tisztelet és megbecsülés érte, mert példát is mutat ezzel.  Mégis azt gondolom akár magamra nézve is hogy nem tud mindenki Erőss Zsolt lenni. Nem a Himalájára amputált bokával de lehet még a Gelléthegyre se felmenni. Akár  egy teljesen egészséges ember is eljuthat arra, hogy olyan betegnek érzi magát, hogy még rosszabb állapotba kerül mint egy fogyatékossággal élő. Ez rám hogyan hat vissza? Azt gondolom úgy, hogy még inkább az alázatra mutat rá. Ami belőlem hiányzik. De törekszem rá és imádkozom érte. Viszont ha valaki így is elfogad és szeret az fantasztikus dolog.

Ahogy az elején is írtam nekem ez egy életre szóló téma. Amit egyszer így, máskor úgy látok. Ezt a dolgozatot is több nekifutásra írtam meg, kihúztam belőle, átírtam és így érzelmileg is hullámzik. Egy másik alkalommal lehet hogy több mindent fogalmaznék meg. Annyi mindenről lehetne még írni. De egyszer minden dolgozatot be kell fejezni ha nem is érzem tökéletesnek. És amit a végére hagytam de nem maradhat ki: nagy öröm a Gergővel való foglalatosság. :)

Sola Scriptura Teológiai Főiskola.
Biblia-alapú lelkigondozás szakirányú továbbképzés, 2010/2011 tanév  II. félév
Tantárgy:  A fogyatékkal élők lelkigondozása
Oktató: Bahorecz Ilona