boldogság sokszög

Beszélgetéseink 2006-...

Baráti-szellemi társaságunk létrehozásának célja a személyes és közös boldogságunkhoz vezető út (utak) keresése. Természetesen mi magunk sem vagyunk biztosak, és nem is vagyunk egy véleményen abban, hogy miben is áll a boldogság – vagy éppen a boldogtalanság. Amiben biztosak vagyunk: bár nagyon fontos, de nem elégséges ehhez csak a sikeresség a mindennapi életben, sem pusztán az anyagi jólét. Szükséges az is, hogy az emberi lét úgynevezett végső kérdéseivel is foglalkozzunk, keressük a bennünket erősítő, belső békét adó válaszokat, életünk értelmének a forrását. Úgy találtuk, a 'sokszög' az egyéniség és az összetartozás fontosságát egyaránt jelképezi, ezért szerepel társaságunk nevében. 2006 ősze óta tartunk rendszeres összejöveteleket, s beszélgetünk különféle kérdésekről a kölcsönös érdeklődés, nyitottság és tolerancia jegyében: vallásról, filozófiáról, erkölcsről, művészetről, gazdaságról, politikáról, tudományos és hétköznapi kérdésekről. Szeretettel üdvözlünk oldalunkon és blogunkban minden ismerőst és ismeretlent, érdeklődéssel olvasunk minden reflexiót. A kezdetek óta a következő témákról esett szó:

Tovább olvasom
Címkék: ...

Reneszánsz (egyházi és világi) muzsika

 SÖRÖS ATTILA
Rövid összefoglaló a bemutatott-meghallgatott reneszánsz zenékről

 

A reneszánsz
• korszaka a 15. és a 16. század
• a művészetekben (képzőművészetek, zene, irodalom, építészet) és tudományok (természet és társadalmi) terén is minőségi változást hozott a középkoriakhoz képest.
• lényege: határozott lépések az egyházi dominanciától a dolgok világi megközelítése felé, példakép az antik világ (görög-római) kultúrája, szépségideálja.
• kiindult Itáliából, gyors követőkre talált a Német-alföldön és Angliában illetve Magyarországon, majd elterjedt Európa nyugati részén.
• a kórusművészet aranykora, a hangszeres zene kifejlődésének ideje.
• hangszerek: lant és más pengetősök, orgona, virginal (a cembalo elődje), furulyák, trombiták, és kürtök korai változatai.
• zenei műfajok: Mise, (tételek: Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus-benedictus , Agnus Dei). A motetta (vallásos tárgyú többszólamú mű), madrigál (eredetileg pásztordal) és világi táncok,

Tovább olvasom

Zűrzavar a nemi szerepek terén

Kedves Barátaim,

A tegnapi összejövetel nagyon jó hangulatban telt, és most szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk, így tudtunk a kertben grillezni.
A bevezető előadásom szövegét, többek kérésére alább mellékelem.
István körkérdést intézett mindenkihez: 'Hogy lenne jó a férfi-nő kapcsolat neked?' A válaszok széles skálán mozogtak, kezdve attól, hogyha a "kémia nem működik, de a szeretet megmarad akkor is lehessen mással is kapcsolatot létesíteni" egészen az életfogytig tartó monogám házasság felvállalásáig.
Gyuri összehasonlította a tánc fejlődését a párkapcsolatok fejlődésével, eleinte csoportos táncok, a későbbiekben a klasszikus páros táncok, a manapság divatos diszkó tánccal, ahol a párok nem is érnek egymáshoz. Szó volt még a házasság válságáról, lehetséges jövőjéről, az otthoni munkák megosztásának változásáról, és még sok mindenről.
A téma olyan érdekes és szerteágazó hogy több estét is el lehetne tölteni vele.

Szeretettel búcsúzom:
Takács Éva

*

 

ZŰRZAVAR A NEMI SZEREPEK TERÉN


Van-e olyan különbség, ami meghatározza az általunk is ismert nemi szerepek kialakulását? Én az alapvető ösztönök oldaláról vizsgálom meg a kérdést pontosan azon ösztön felől , hogy az ember minél több saját gént örökítésen át a következő generációba. A saját gének átörökítésére eltérő stratégiája van a nőknek és a férfiaknak. Vizsgáljuk meg a nemi szerepek kialakulását az őskortól kezdve az ösztönöket alapul véve.

Tovább olvasom
Címkék: nemi szerepek

Saját magunk vagyunk a legnagyobb akadály

Forrás: [origo] 2013. 05. 28.
 
'A fejlett országokban sehol sem annyira elégedetlenek, mint mi, magyarok, pedig több életminőségi ismérv alapján boldogabb nálunk az élet, mint egyes fejlett országokban.
Ausztrália a legboldogabb a legfejlettebb országok közül - derül ki az OECD felméréséből, amely a gazdaság mellett olyan objektív és szubjektív ismérveket összegez, mint a fizetés, a lakhatás, az oktatás, a közösségi aktivitás, a munka és a szabadidő egyensúlya vagy saját magunk elégedettsége. A teljes lista az eredeti origo-írásban  nézhető meg:

Tovább olvasom
Címkék: ...

Beszélgetés 1956-ról és egy közéleti műhely létrehozásáról

Tegnap este fajsúlyos témával kezdtük az eszmecserét. Mely nemcsak történelem, de mindennapjaink közéleti vitáival áthatott. Akinek volt, elmesélte személyes emlékeit 1956 októberének-novemberének eseményeiről. Volt amelyikünk a József körúton lakott ezekben a napokban, volt aki kis falujából idézte fel a történteket. Elmeditáltunk azon a történelmietlen kérdésen is, hogy vajon miként alakulhattak volna a politikai erőviszonyok, ha - az ország semlegessége mellett - egy konszolidációs időszak után meg lehetett volna tartani a szabad választásokat.

Tovább olvasom
Címkék: ...

Pajorin Klára: Levél Lipécz Györgynek – Kemény István Búcsúlevél című verséről

Kedves Gyuri! 

Boldogság Sokszög nevű baráti-szellemi közösségeteknek a költészet és politika viszonyáról szóló vitaestje után, búcsút véve egymástól, megbeszéltük, hogy mindkettőnkben maradt még mondanivaló, ezért írni fogunk egymásnak. A te írásod már régen megérkezett hozzám, de én csak halogattam a magamét, elsősorban azért, mert a témával kapcsolatban óhatatlanul felmerülő, a tieidhez hasonló politikai kérdések, amelyek az összejövetel folyamán is feszültséget teremtettek, zavaró előtolakodásukkal akadályoztak az írásban. Aztán egy idő után mégiscsak erőt vettem magamon. Jó részét meg is írtam akkortájt, majd hónapokra abbahagytam. Ahogy neked elment - mint leveledből kiviláglik - a kedved a témától, az enyém is elment. Aztán mégis erőt vettem magamon. Bocsásd meg, hogy ilyen sokáig halogattam az írást, talán már le is mondtál róla. Levelemet nem válasznak szánom a tiedre. Célom csupán az, hogy néhány, az összejövetelen el nem mondott, illetve azóta megfogalmazott észrevételemet Kemény István Búcsúlevél című verséről, amely engem a legjobban foglalkoztatott, megosszam veled.

Tovább olvasom
Címkék: hazaköltészet

Augusztus újra

Immár szokásos nyár végi összejövetelünkön három témát beszéltünk meg.
Sándor röviden összefoglalta a jövő évi működésünkre vonatkozó javaslatot, A jelenlévők ezt egyetértéssel fogadták, így ezentúl kéthavonta, lehetőség szerint minden második hó második csütörtökén találkozunk. A programszervezést hárman vállalták:
Augusztus-október - István
December-február - Gyuri
Április-június - Sándor
Ezek a rendszeres összejöveteleink, de kérünk mindnyájatokat, aki bármilyen közérdekűnek tetsző szakmai, kulturális vagy más jellegű programra szeretné meginvitálni kis társaságunk tagjait, éljen szabadon a kör-email-címlista adta lehetőséggel.

Tovább olvasom
Címkék: ...

Magna civitas, magna solitudo?

Jövő heti összejövetelünk témája a - számunkra is nagyon fontos, közösség-megtartó és építő - barátság lesz. Ennek gyümölcseiről szól, fél évezred távolából, az alábbi szép, gondolat-ébresztő írás.

FRANCIS BACON
A barátságról


Nehéz lehetett ennyi igazságot és valótlanságot összezsúfolnia néhány szóban annak, akitől ez a mondás származik: Csakis a vadállat vagy Isten lelheti örömét a magányban . Az ugyanis nagyon igaz, hogy van valami vadállati vonás abban, ha bárki emberfia veleszületett és titkos idegenkedést vagy gyűlöletet táplál a társadalom iránt, az ellenben végképp nem igaz, hogy ennek bármi köze volna az isteni természethez, kivéve, ha nem a magány élvezetéből származik, hanem az emberi személyiség elszigetelésének szeretetéből és vágyából, ami a magasrendű elmélkedés feltétele. Hamis és álságos formában tulajdonítanak ilyesmit némely pogányoknak, mint a kandiai Epameinondasznak, a római Numának, a szicíliai Empedoklésznek vagy a tüanai Apollónnak, s valóságosan és helyesen több ókori remetének és egyházatyának. Az emberek azonban kevéssé ismerik föl, mi a magány lényege és meddig terjed. A tömeg ugyanis nem társaság; az arcok sokasága képcsarnok csupán, és a beszéd csak pengő cimbalom, ahol szeretet nincs. Némileg idevág a latin szólásmondás: Magna civitas magna solitudo, hiszen a nagyvárosban szétszórtan élnek a jó barátok, s így legtöbbnyire hiányzik az olyanfajta testvériesség, mint a kisebb településeken. Sőt ennél is tovább mehetünk, és teljes joggal állíthatjuk, hogy az igaz barátok hiánya maga a legnyomorultabb elhagyatottság: nélkülük a világ nem más, mint vadon, s hasonlóképpen a magánosságra vágyó, szeretetlen természetben, amely nem képes barátságra, több van az állatiból, mint az emberiből.

A barátság legértékesebb gyümölcse az, hogy lecsöndesíti és megkönnyíti a szívet, amely számtalan különböző szenvedélytől dagadozik s háborog. Tudjuk, a testnek eldugulásos és elfojtódásos betegségei a legveszedelmesebbek, s a lélek sem sokban különbözik tőle: a sarsaparillagyökérrel megnyithatjuk a májat, acéllal a lépet, kénvirággal a tüdőt, hódzsírral az agyat, ámde semmiféle medicina nem nyitja meg a szívet, csak a jó barát, akinek meggyónás- vagy vallomásképp elmondhatjuk minden örömünket, bánatunkat, félelmünket, reményünket, szándékunkat.

Tovább olvasom
Címkék: ...

Szomorú, emlékező összejövetel

Tegnap a múlt héten váratlanul elhunyt Babits Évára, a kiváló emberre, tanárra, az igaz barátra emlékeztünk.
Beszélgettünk arról is, milyen témákat válasszunk tavaszi találkozóinkra. Köztük lesz az, amelyet még Évával együtt terveztünk politika és költészet viszonyáról. Ehhez kiindulópontnak az alábbi írást vesszük majd:
http://www.es.hu/elek_tibor;a_letezo_magyar_politikai_kolteszetrol;2011-11-30.html
Az asztalon végig égett a gyertya.

Címkék: ...
süti beállítások módosítása