Immár szokásos nyár végi összejövetelünkön három témát beszéltünk meg.
Sándor röviden összefoglalta a jövő évi működésünkre vonatkozó javaslatot, A jelenlévők ezt egyetértéssel fogadták, így ezentúl kéthavonta, lehetőség szerint minden második hó második csütörtökén találkozunk. A programszervezést hárman vállalták:
Augusztus-október - István
December-február - Gyuri
Április-június - Sándor
Ezek a rendszeres összejöveteleink, de kérünk mindnyájatokat, aki bármilyen közérdekűnek tetsző szakmai, kulturális vagy más jellegű programra szeretné meginvitálni kis társaságunk tagjait, éljen szabadon a kör-email-címlista adta lehetőséggel.

Ezt követően, Gyuri rövid bevezetője után, az optimizmus-pesszimizmus-remény témaköréről mondta el mindenki, a saját életvezetésében milyen szerepet játszanak ezek a lelki beállítottságok. Nagyjából háromféle megközelítés kapott hangsúlyt: 1. a pozitív gondolkodás segít abban, hogy a döntési helyzetekben jobban észrevegyük és tudatosabban választhassuk a kedvezőbb alternatívákat; 2. van egy felsőbb, gondoskodó hatalom, amely a lehetőségek, megpróbáltatások elénk-hozásával segít bennünket abban, hogy  utat találjunk, eligazodjunk, erősebbekké váljunk; 3. a mértékletesség elvét követve ne lubickoljuk túlságosan a sikerben, hanem számítsunk rá, rosszabb napok is jöhetnek - de nehéz helyzetekben is tudjunk bízni abban, hogy innen majd felfelé vezet az út.
Ami talán a lényeg: erről az oldalról is kicsit jobban megismerhettük egymást.
Végül István beszélt az öngondoskodás fontosságáról napjainkban. Sorolta az érveket, hogy miért nem lehet csak az állam által működtetett jóléti rendszerekre hagyatkozni, különösen az egészségügy és a (majdani) nyugdíj területén. Nagyvonalú ajánlásokkal is élt az öngondoskodás lehetséges stratégiáira, jövedelmi helyzettől, életkortól stb. függően. Elhangzott, milyen komoly tradíciói vannak ennek Európa protestáns országaiban (szemben a szovjet típusú szocializmus időszakának ismert jellemzőivel), és hogy a demográfiai tendenciák még erősítik e kívánatos magatartás jelentőségét.
Összefoglalásként talán azt mondhatjuk: soha rosszabb órákat együtt. :)