Beszélgetés 1956-ról és egy közéleti műhely létrehozásáról
Tegnap este fajsúlyos témával kezdtük az eszmecserét. Mely nemcsak történelem, de mindennapjaink közéleti vitáival áthatott. Akinek volt, elmesélte személyes emlékeit 1956 októberének-novemberének eseményeiről. Volt amelyikünk a József körúton lakott ezekben a napokban, volt aki kis falujából idézte fel a történteket. Elmeditáltunk azon a történelmietlen kérdésen is, hogy vajon miként alakulhattak volna a politikai erőviszonyok, ha - az ország semlegessége mellett - egy konszolidációs időszak után meg lehetett volna tartani a szabad választásokat.
Második témaként röviden megbeszéltük a 'Közéleti Műhely' létrehozására vonatkozó javaslatot. Melynek célja egy olyan, alternatív politikai kultúra segítése (a magunk szerény eszközeivel), ahol a kiinduló attitűd a jóindulat, a közélet szintjén megjelenő értékek - ha fogalmazhatunk így - nem pártszimpátiától motivált támogatása. Hisz attól, hogy a másik mást gondol vagy tenne, a politikában is lehet nagyon rendes ember, abszolút tisztességes szándékokkal. Nem kormány-ellenzék koordináták szerint szeretnénk gondolkodni tehát, hanem értékek, ügyek, feladatok mentén. Egy kevésbé indulatos, vonzóbb közéletre vágyva - s ezzel talán nem vagyunk egyedül. Nem volt idő arra, hogy alaposan végigvitassuk ezt a témát, pro és kontra elhangzottak érvek. Abban maradtunk: januárban megtartjuk első műhely-összejövetelünket, s ott tovább folytatjuk a most megkezdett, tisztázó szándékú polémiát. A 'Közéleti Műhely', jellegéből adódóan, egy idő után szükségképp nyitott kezdeményezéssé kell váljon. A sokszöget mint baráti-szellemi közösséget emellett tovább tervezzük működtetni, hisz sokat jelent számunkra.(HS)