Beszélgetéseink 2006-...
Baráti-szellemi társaságunk létrehozásának célja a személyes és közös boldogságunkhoz vezető út (utak) keresése. Természetesen mi magunk sem vagyunk biztosak, és nem is vagyunk egy véleményen abban, hogy miben is áll a boldogság – vagy éppen a boldogtalanság. Amiben biztosak vagyunk: bár nagyon fontos, de nem elégséges ehhez csak a sikeresség a mindennapi életben, sem pusztán az anyagi jólét. Szükséges az is, hogy az emberi lét úgynevezett végső kérdéseivel is foglalkozzunk, keressük a bennünket erősítő, belső békét adó válaszokat, életünk értelmének a forrását. Úgy találtuk, a 'sokszög' az egyéniség és az összetartozás fontosságát egyaránt jelképezi, ezért szerepel társaságunk nevében. 2006 ősze óta tartunk rendszeres összejöveteleket, s beszélgetünk különféle kérdésekről a kölcsönös érdeklődés, nyitottság és tolerancia jegyében: vallásról, filozófiáról, erkölcsről, művészetről, gazdaságról, politikáról, tudományos és hétköznapi kérdésekről. Szeretettel üdvözlünk oldalunkon és blogunkban minden ismerőst és ismeretlent, érdeklődéssel olvasunk minden reflexiót. A kezdetek óta a következő témákról esett szó:
2006 - Érvek Isten létezése mellett és ellen (bevezette: Mihály Albert) - Dark életérzés (Csorba Kinga) - 4 év India (Trembeczki István)
2007 - Mi itt az EU-ban (Horváth Katalin) - A tolerancia alapjai (Mihály Albert) - Fogalmak odüsszeája, avagy absztrakt fogalmak szóképi kifejeződése különböző korokban és nyelvekben (Horváth József) - Beszélgetés a festészetről (Xantus Géza) - A Beatles dalai és a 60as évek (Horváth Sándor) - Szerelem, szex, házasság, család (Constantinovits Milán) - Gondolatok gazdaságról, politikáról (Horváth János) - Beszélgetés a GULAG-ról - A. Szolzsenyicin és V. Salamov munkái nyomán (Mihály Albert) - Asztrológia és önismeret (Takács Éva) - Életutunk aktuális állomásai (...)
2008 - Gondolatok a könyvtárban: ment-e a könyvek által a világ elébb? (Horváth József) - Sorsom és kételyem: az ember (Horváth Sándor) - Beszélgetés Tar Béla: Kárhozat c. filmjéről (...) - Szabadság és egyenlőség (Mihály Albert) - Szabadság, szerelem (Lipécz György) - Nyári beszélgetés társaságunk jövőjéről (Horváth Sándor) - A mesék életünkben (Csorba Kinga, Horváth Katalin)
2009 - A jótékonyságról (Süket Levente) - Beszélgetés a Mein Kampf-ról (Mihály Albert) - Anti- vagy poszt-posztmodern? (Horváth Sándor) - A társasság (Babits Éva) - A hit személyes életünkben és a vallás szerepe globalizált világunkban (Reisinger János) - Lehetséges-e boldogság-elvű politizálás? (Trembeeczki István) - A boldogság közgazdaságtana (Takács Dávid) - A halálról (Ferdinandy Nóra, Lipécz György, Szépe Orsolya) - Trianon (Bernus András) - A marxizmus múltjáról és jövőjéről (Hild Márta) - 'Pár szál deszka és szenvedély...' (Venczel Sándor)
2010 - Beszélgetés Kertész Imre: 'Sorstalanság' c. könyvéről (Babits Éva, Pécsi Katalin) - Indiai úti-élmények (Szabó Szilvia, Vida Tamás) - Iszlám vallás és kultúra (Abdul-Fattah Munif, Al-Dubai Mohamed) - Mandeville: A méhek meséje (Horváth József) - A sors mint esély (Takács Éva) - Zenéim (Sörös Attila) - Gyermekkori történeteink (Babits Éva)
2011 - A boldogság és a boldogtalanság távlatai a 21. század első évtizede után [Hit, remény, szeretet - és/vagy a technikai haladás üdv-tana] (Lipécz György) - A család (Trembeczkiné Beró Éva) - A cigánykérdésről (Hadas Miklós, Horváth József) - A vicc és a komikum (Babits Éva, Pajorin Klára) - Kedves zenéim 2. (Sörös Attila) - Nagyváradi történetek (Diamanstein Enikő és Pál) - Távol-keleti élmények (Horváth Katalin, Nagy László)
2012 - Babits Évára emlékeztünk (...) - A (társas)tánc (Szépe Orsolya, Lipécz György) - Politikai/közéleti költészet (Pajorin Klára, Trencsényi Borbála) - Magna civitas, magna solitudo? [Beszélgetés a barátságról] (...) - A (kis)vállalkozói lét nehézségei/sikerei napjainkban (Takács Éva és Balázs) - Optimizmus, pesszimizmus, remény (Lipécz György) - Öngondoskodás kényszere és lehetősége hazánkban (Trembeczki István) - Sors-elemzés (Takács Éva) - 'Életutam, művészi pályám' (beszélgetés Németh Tamással) - Beszélgetés 1956-ról és egy közéleti műhely létrehozásáról (Horváth Sándor, Trembeczki István) - Mit tehetnek a civilek a mélyszegénység ellen? (Hadas Miklós)
2013 - Szt. Pál nyomában Kappadókiában - diavetítéses történelmi útirajz (Bernus András) - Hol kezdődik a spiritualitás és hol van az ÉN? (Nagy Erzsébet) - Kötetlen beszélgetés aktuális közéleti kérdésekről (Trembeczki István) - Zűrzavar a nemi szerepek terén (Takács Éva) - Mit higgyünk, mit ne higgyünk? (Hraskó Gábor)
2o14 - A fideszes zsidó (Trembeczki István) - Egy közösségi létmód távlatai (Horváth Sándor) - Beszélgetés az iskoláról, oktatási rendszerről (Trencsényi Borbála, Takács Éva) - A székelyföldi autonómiáról (Süket Levente) - Mit tudhatunk az univerzumról – közérthető nyelven? (Trembeszki István, Takács Éva, Horváth Katalin) - Beszélgetés a homoszexualitásról (Hadas Miklós) - Óév-búcsúztató beszélgetés múltról, jövőről (Csorba Kinga)
2015 – Hústalan utakon (Nagy Erzsébet) - A nevelés: hogyan nevelték a gyerekeket a különböző kultúrákban és korokban (Bechtold Éva) - Nemzet-köziség (Trembeczki István) - Boldogság-értelmezések (Horváth Sándor)
2016 - Reneszánsz (világi és egyházi) muzsika (Sörös Attila) - Vallási fogalmak kifejeződése különböző nyelveken (Horváth József) - Beszélgetés kedvenc könyveinkről (Lipécz György, Takács Éva) - Sokszög 10+ (Horváth Sándor, Lipécz György, Takács Éva, Trembeczki István)
Ami legalábbis számunkra e beszélgetésekből tanulságként adódik, igyekszünk itt is megfogalmazni.