A minap két szöveget olvastam
egy fórum-hozzászólást:
"A filozófia ... ab ovo nem valami elidegenedett szakma, nem ipar (még ha lenne is rá igény), hanem organikus tevékenység, művészet és tudomány egyszerre. A hivatalos, akadémiai filozófia és az általa képviselt kritériumok legitimitását nem ismerem el, kontraproduktívnak, sőt egyenesen szánalmasnak tartom. Megannyi tudálékos katedrafilozófus, inkább filológusok, akiknek jóformán egyetlen önálló gondolata nincsen. Tudod: aki tudja, csinálja, aki nem, az tanítja."
[ Gregor Samsa  2010.12.08 15:22:52 © (1482)
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9093234 ]

És egy másikat Babits Mihálytól
azt hiszem könyv-recenzió és ebből egy részlet:
"Mindig csodálkoztam azon, mért oly unalmasak az életfilozófiáról szóló könyvek? Voltaképpen ezeknek kellene a legérdekesebbeknek lenniök. Nem ezek szólnak-e a legéletbevágóbb témáról? nem az-e a legérdekesebb kérdés: mit tegyek? hogy éljek? De - sajnos - ez a kérdés első személyben van feltéve; s a feleletet második személyben várom. A tudomány azonban csak személytelenül felelhet - s ez türelmetlenné tesz akkor, mikor az életről van szó, az én életemről!

... Mégis van valahol igazi életfilozófia, egyéni és mégis általános, s épp ezért sohasem unalmas; sőt szenvedéseimben esetleg vigasztaló, nagy érzelmi hatásával akaratomat is irányítani képes, termékeny életfilozófia: a nagy költők műveiben. S a nagy életfilozófusok csak annyiban voltak azok, amennyiben nagy költők is voltak. Most már feltehetem a kérdést (egyelőre elég utópikusan): nem jöhetne-e egy nagy tudós, aki e sok-sok nagy költőnek elszórt életfilozófiáját egy hatalmas rendszerré tudná önteni s ezáltal tudománnyá tenni? aki azt, amibe a költői ihlet belátott, a tudomány számára értékesítené? A gondolat tán nem egészen lehetetlen, s sok nagy filozófus részben valósította is (elsősorban Schopenhauerre gondolok)."
[ http://epa.oszk.hu/00000/00022/00076/02325.htm ]

 

Kezdve a fórumos gondolattal igen jó észrevételnek látom, hogy a hivatalos ún. akadémiai filozófia átalakult filológiává ... sőt talán az is igaz : "kontraproduktív"...
érdekes továbbá az is, hogy én eredetileg valójában (lehet gyávaságból..
kényelemszeretetből, de nemcsak...) ilyen hivatalos akadémiai
katedrafilozófus akartam (illetve szerettem volna...) lenni
olyan aki egyszerűen  jól ismeri a szakmáját, jó szakember mint egy jó
orvos, vagy jó cipész...
arra vágytam
nem Schopenhauer-, vagy Heidegger-szerű prófétaságra...
elvégzem a munkámat és nyugodtan élem az életemet, nem törődve sem a sors sem az élet nagy kérdéseivel, és főleg nem azzal hogy eredeti gondolataim legyenek
hajlamom az eredeti gondolkozásra volt és van
kevésbé a jó tanulóvá válásra,  - ugyebár csak a jó tanulóból válhat jó szakember -
az eredeti gondolkozásra való hajlam olyan mértékben erős nálam, hogy
már beteges méreteket ölt,
úgy is mondhatnám - önmagam jól felismerhető karikatúráját megrajzolva -
(jól parodizálható vagyok! mert hangsúlyosan jellemző rám)
hogy
"hamarabb írok tíz oldalt, minthogy elolvassak tíz oldalt..."
sajnos
ez a túl sok és kizárólag csak eredeti és önálló gondolkozás másik oldala..
a megoldás ami engem illet ott látszik körvonalazódni,
hogy részben átalakítom a feladatot, azaz nem tanulok, nem egyszerűen
elsajátítok tetszőleges ismereteket,
hanem módszeresen, tematikusan kutatok ... akkor is amikor olvasok...
ez inkább férfias (bár szellemi) munka
(szemben a tanulással amely nőies munka... befogadás...)

lehetségesnek látszik az hogy saját magatehetetlenségemet felszámoljam,
mert most úgy tűnik nekem, hogy az élet értelmének kérdésében
megértettem - megérteni vélem -
amit meg kellett értenem...
megvan a vezérfonal mely kivezet a kiúttalan labirintusból, s ha
értelmetlennek vélt dolgokat képtelen voltam elvégezni, most
talán képes vagyok értelmet adni - adni amit végzek...
sőt meglátni hogy hol van és hol nincs értelem
eddig minden egyformán értelmetlen volt számomra...
és "ehetetlen..."
fogyaszthatatlan

a túl sok és öncélú azaz lényegében fölösleges tudás labirintus-lavina tényével szemben érzett bénító érzés (túlvédekezés-allergia) az ebből származó tehetelenségem felszámolhatónak látszik
a mai aranyköpésem is körvonalazódott:
'Az a baj, hogy  a mai hivatalos akadémiai filozófia elnőiesedett.'
a korábbi férfi filozófusok gondolatainak a többé-kevésbé - inkább kevésbé - kritikus befogadására és értelmezgetésére korlátozódik
túlnyomó részt...
sőt nemcsak a filozófia, hanem az egész oktatási rendszer elnőiesedet,
csak a (értelmetlen és érdektelen...) tudás befogadására idomítja a gyerekeket
befogadókat elfogadókat nevel az egész oktatási rendszer, olyant akinek
megmondják valakik mi a helyes mi a jó...
mindezek nőies tulajdonságok
ezért van az, hogy a mai középiskolákban szinte kizárólag nők tevékenykednek....
férfiak nem bírják ezt... nem érzik jól magukat ebben a szerepben...
oktatási intézményeinkben nőies gondolkodású férfiakat nevelnek
a férfiak-fiúk vagy elnőiesednek, vagy nem  találják helyüket és azt
érzik nem felelnek meg
a tanár, az iskola, a világ elvárásainak…
hmhm

egyszerűnek és kézenfekvőnek látszik a megoldás
visszaállítani az egyensúlyt a nőies és a férfias tulajdonságok nevelése, fejlesztése között az oktatásban
ugyanígy nekem a saját életemben
és persze a filozófiának is a sajátjában, amennyire lehet így
megszemélyesíteni magát a filozófiát.

közbevetőleg én itt is csak "hangosan gondolkodom"... azért olyanok az irásaim mint amilyenek
jó írni ugyanakkor érzem csonkaságát, de majd kikerekedik, ..........
mint a patak medrében a kövek egymáshoz kócolódva...

Én is gondoltam régebb már arra amiről Babits írt
hogy a költeményekben tárgyiasuló ihletet rendszerbe kellene
foglalni... életfilozófiai rendszerbe
költői megfogalmazásban valójában érthetőbb érezhetőbb a csupasz gondolat
a szépség, igazság jóság hármas egysége egymást erősíthetné...

a filozófia és általában a kultúra - meglátásom szerint - miért nem tölti be szerepét az ember életében
miért nem az embert szolgálja, hanem úgy tűnik nekem mintha az ember szolgálná a kultúrát,  az ún. kulturális fejlődést....
a filozófia és a kultúra is elszakadt az élettől, ...
lélektelenné és vakká vált..

"A normális ember azért eszik, hogy szent iratokat olvashasson
a bölcs ember azért olvas szent iratokat hogy ehessen !!"
(már nem emlékszem ki idézek... lehet Tolle-t)
a normális ember azt reméli, hogy a szent iratok (lehet akár filozófiai
irás akár!) olvasása által egyszer majd valamikor esetleg üdvözül
a bölcs ember tudja azért kell szent könyveket olvasnia hogy tudja,
hogyan kell - milyen lelkülettel  - ennie,  és élnie az örökkévaló soha
el nem múló itt és mostban, hogyan kell megélnie a jelen-létet

a filozófiából, éppen ez a bölcsesség hiányzik...
ez a visszacsatolás az élethez magához, és önmagunkhoz
öncélú műveltségi szakterületté vált,
tisztelet a kivételnek  (mifelénk  pl. Vajda Mihály, ... ha jobban
tájékozott lennék, remélem még több nevet is írhatnék, de tényleg
kivételekről van szó)
s ahogy lenni szokott a kivétel csak a szabályt erősíti...
ezért vagyunk ott ahol vagyunk
messze vezetne ezt részletesebben kifejteni,
de még annyit jelzésszerűen arról, hogy a filozófia miért nem önmaga
valójában:

a filozófiából vált ki minden tudományterület, minden tudományterület
további tudományággá bomlott…
megállíthatatlanul a tudásmennyiség gyarapodásával
ez a felszabdaltság végzetessé vált korunkra
ezt a szakterületekre való  felszabdaltságot kellene ellensúlyozza, áthidalja
(ami persze szinte lehetetlennek látszik)
a filozófia és a bölcsészet minden ága meg kéne őrizze,
újra fel kéne találja az elválaszthatatlan nélkülözhetetlen kapcsolatát,
gyökerét a bölcsességgel...
mindenkinek, bármilyen szakterületen él és dolgozik
meg kéne őriznie a filozófia eredendő "holisztikus" szemléletét,
zsigereiben is érezze tudatos tudással tudja és értse:
a rész és az egész között természetes szerves kapcsolat van ...
ugyanígy a kint és bent, a lent és fent között
és mindent összetart az élet
azaz minden az életről szól
a jelen-lét-ről
az élő-ről