(Beszélgetés 2010.11.17-én.)

Me-Ti (Konfucius kortársa) szerint annak, hogy az emberek muzsikálnak négy hátránya van:
· az éhezők nem laknak jól,
· a fázók nem melegednek meg,
· a hajléktalanok továbbra is azok maradnak és
· a kétségbeesettek nem nyernek vigasztalást.
Summa summarum: a zene minden dolgok leghaszontalanabbika.

A fenti megállapításnak csak a negyedik gondolatával lehet vitatkoznivalóm. A többivel nincs mit tenni. Hát felhagyok a haszonelvűséggel.

Komolyra fordítva a szót. Gyermekkoromban szerepet játszott a zene. Énekeltünk a mamával, a papa lelkesen beszélt Beethovenről, Wagnerről, Schubertről és elvitt a Károlyi Kertbe kerítésen kívül hallgatódzni Beethovent Ferencsikkel. Kamaszként zongorázni tanultam, vajmi kevés ambícióval és sikerrel, de lenyűgözött a jazz, mint improvizációs műfaj. Az ötvenes években ezt a tiltott gyümölcsöt élveztem rádión a rövidhullámú amerikai adásban esténként 8 és 10 között. De kaptam ekkor bérletet szülinapjaimra az Erkelbe. Elkábított a zene és a színpad csodája. Összességében életem, örömeim, bánataim, azaz hangulataim kísérője (sőt egyre inkább befolyásolója is) lett a zene.

Hallgassunk tehát néhány kedvencet!
Bevezetésként (1) a Johann Sebastian Bach Wohltemperiertes Klavier sorozatából  a c-moll hangnemű preludium (előjáték) hangzott el. A virtuóz darabot először Glenn Goulddal hallgattuk. Az opus szinte kínálta a jazz felfogású interpretációt. A jazz változatot (2) Jack Loussier triója briliáns lemezéről élveztük.

Ezt követte a preludium (3) c-moll fuga párja. Beszéltünk ennek kapcsán arról, hogy a fuga az európai zene egyik többszólamú formatípusa. A mű elején a téma egyszólamú bemutatása történik, majd a szólamok ennek mesteri variációi. A részletekbe nem mennék bele, erről vastag könyvek íródtak.
De Mozart is értett a fugaszerkesztéshez! Ennek bizonyításául meghallgattuk, próbáltuk a szólamokat követni a (4) Requiem befejező -Lux Aeterna- tételénél a kórus által énekeltekben.

Mozart! Micsoda ösztönös és tudatos zseni! Egy 1789-es levelében a következőket írja:" Ha jól érzem magam és jó a kedvem … akkor áramlanak felém leginkább a gondolatok. Honnan és hogyan, azt nem tudom, nem is sejtem… Ez felmelegíti lelkemet, ha ugyanis nem zavarnak meg közben: egyre nagyobb lesz a gondolat, egyre jobban és világosabban kiterjesztem és az egész valójában majdnem kész lesz a fejemben, ha hosszú is, az egészet egyetlen pillantással, mint ahogyan az ember egy szép képet néz, szellemileg áttekintem és nem egymásután, hanem egyszerre hallom az egészet….
Ez aztán a lakoma! Mindez a találás és cselekvés úgy megy bennem végbe, mintha szép erős álomban lennék. De az együtthallás a legjobb! Ami így keletkezik, nem felejtem el és ez talán a legszebb ajándék, mit az Atyaisten nekünk adott."

Hallgattuk a mindössze néhány ütemnyi (5) Ave Verum Corpus-t. Az Istenhez írt kórusművet. Egy szóval megfogalmazhatatlan, emberi fohászt.

Esett néhány szó Nicolaus Harnoncourtról és az általa alapított Concentus Musicusról is. Katartikus élmény hallgatni őket. Ún. historikus hangszereken zenélnek. 1969-ben egy akkor nehezen hozzáférhető lemezen véletlenül hallottam tőlük Bach Brandenburgi versenyeit. Ez meghatározó volt érdeklődési irányaimra, de ízlésemre is. Akkor igencsak megkapott az első Versenymű (6), annak "levegős", transzparens fúvós szólama, no meg a vonósok is. Ezt meg kellett mutatnom.

Esett néhány szó a zene és a többi művészeti ág kapcsolatáról. A zene természetes párjai a tánc és a vers, nem szorul különösebb magyarázatra. Sőt az irodalom epikus részének is vannak megfelelői a koncertek világában. Az építészet nagyon is ismeri és használja a ritmust (tessék csak az athéni Akropolisz vagy a római San Pietro Bernini által megálmodott oszlopsorára gondolni!)
A zenében számtalan képi ábrázolással találkozunk (kapcsolat a festészettel). Most olcsó dolog lenne az Egy Kiállítás Képeiből (Musszorgszkij opus)) szemelvényt hozni, hanem egy másik kedvenc: Schubert (7) Pisztrángötösének első tétele mutassa nekünk a nagyon tiszta és gyors vizű patakban fickándozó halacskát, a víz fodrozódását, folyásának gyorsulását, lassulását.
Szerettem volna Chopint is megidézni. Az általam Kingának és a már vele közöttünk lévő Gergőnek ajánlott, itt lejátszott (8) Bölcsődal (Berceuse) a ringatás ritmusának megidézésével, az édesanya gondolatainak távolba futásával, majd visszatérésével roppant bensőséges.

Befejezésül a kedvenc énekestől két track.
Cecilia Bartoli számomra a leg-leg tökéletesebb énekművész. Egy csoda!
Az első felvételen az Agitata da Due Venti  Vivaldi (9) bravúrdarabot hallgattuk egy Vicenzai előadásról, mely a Teatro Olympico-ban hangzott el. Vicenza, mint tudjuk Andrea Palladio, a renenszánsz építész városa. A Teatro is az ő tervei alapján öltött testet. De milyet!.

Cecilia aztán Bellini Norma (10) című darabjából az ismert Casta Dina áriát énekelte. Szerintem álomszépen. De én elfogult vagyok.

De sokat tudnék még kedvenceimről beszélni! Talán valamikor valahol folytatom.

Nicolaus Harnoncourt Budapesten:
https://www.youtube.com/watch?v=qvNHyervpWM
Cecilia Bartoli Vivaldija:
https://www.youtube.com/watch?v=rISjBGOtHhs

  Bartoli dedikál a MüPa-ban, 2009