Posztmodern pillanat

MEDITATÍV ÚTKERESÉS - KOMMUNIKÁCIÓ, HITELESSÉG, FELELŐSSÉG
Csorba Kinga

A posztmodernről

Posztmodern világban élünk. Ahol már nincs semmi véglegesen bizonyosnak tűnő, minden viszonylagos, esetleges és szubjektív, egyformán követhető és megkérdőjelezhető. Nincs abszolút igazság, senki sem állíthatja hogy nála van az igazság. [1] [2] Van hogy évekig magunk sem tudhatjuk kik is vagyunk. Ami régebben devianciának vagy zavarodottságnak tűnt volna ma szinte természetes. Többdimenziós emberekké váltunk.

Majdnem mindig többféle út kínálkozik amelyeken akár egyszerre is járhatunk. Pedig nem ritkán előfordul hogy szélsőségesen eltérő irányokba vezetnek. Régebbi korokban az ember szinte alig választhatott. Már a családi környezet ahová beleszületett kijelőlte egy életre a követendő utat. Ma folyton döntenünk kell önmagunk felől. Ez sokszor önmagában is terhes és fárasztó. És ha az ember saját identitásában is bizonytalan kérdem én hogyan adhatna segítő tanácsot másoknak? Mit is mondhatok másnak ha van hogy önmagam számára sincs hiteles mondanivalóm? Vagy pont azáltal tudok talán valamit segíteni ha őszintén megosztom vele kételyeimet? Most itt ülök és azon töprengek hogy már mindent kitaláltak és megírtak előttem, mit tudnék még én leírni?...
A szupervízió egy szakma. Ha innen nézem az órákon tanultak, a megismert technikák alkalmazása ad egy támpontot. De mégis honnan vehetném a bátorságot hogy mások életébe tartalmilag tanácsadási szinten belekérdezzek? Mikor én is gyakran szorongó léleknek érzem magam bizonytalan jövőképpel és alig tudok megnyílni? Szupervízorként mire alapozhatom kapcsolatomat a szupervizálttal?
Amit posztmodern pillanatnak nevezhetünk az számomra azt hiszem szinte napi élmény. Azért is választottam ezt a témát mert jól ismerem az ezzel járó nehézségeket vagy mondanám kihívásokat. Amikor elindulok egy úton amelyiket szinte azonnal keresztez egy másik aztán egy harmadik. És csak kapkodom a fejem hogy hova is megyek hogyan is kerültem ide. A miértre gyakran már rá sem merek kérdezni mert elfogy az energiám a víz fölött maradásban. Sokszor úgy érzem széttöredezett értékek között élek és próbálok legalább magamban valami reményt keresni a békére és harmóniára. Az hogy ki is vagyok számomra kamaszkorom óta megválaszolatlan kérdés. Néha úgy érzem jó úton járok a tisztázáshoz máskor meg bele se gondolnék szívesen.

Szupervíziós dilemmák

Egy csoportos szupervíziós esetfeldolgozás során intervenciós technikákat használhattunk, ahol megjelent a kommunikáció több fajtája is. Sokat segített a megértésben, hogy nem csupán nyelvi eszközöket használtunk. A folyamat során kettős jelenléttel voltam jelen és figyeltem a szupervízált reakcióit valamint a csoport és a magam reakcióit, érzelmi folyamatait. Figyelemmel követtem a saját személyes bevonódásaimat és a motivációm gyökerét kerestem amelyből az energia indult a szupervízált felé. Kiderült számomra a folyamatot létrehozó kommunikáció fontossága mely a szupervízor személyiségét tükrözi és mely a szupervízor felelőssége.
Szupervízorságom fő dilemmája, hogy a szupervízálttal való munka során mely értékek vezérlik a folyamatokat. Érdekes megközelítés, hogy a többfajta filozófiai és pszichológiai irányzatok mind mind újra deffiniálják a emberi lelket, pszichét, létezést. Uj és uj fogalmakkal kezdenek dolgozni és ujabb és ujabb megközelítésekkel találkozunk. (Utalhatok itt Freudra, Nietzschére, Heideggerre és a francia strukturalistákra akik szellemileg előkészítették a posztmodern kibontakozását. [3])
Ez a tény esélyt teremt arra, hogy mindenki rátaláljon élete vagy léte lényegére de felmerül a kérdés, hogy valóban mindenki megtalálja e azt és mennyire van esélye bárkinek a valódi boldogság és igazság megtalálására, megélésére.. Évszázadokon keresztül dúl a harc a különféle találgatások miatt s ez egyáltalán nem teszi könnyüvé az ember létét. Egyszer hallottam valahol, hogy az az igazi filozófus aki valóban végig meri gondolni az általa felállított elméleteket.
Dolgozatom nem lehet teljes és azt hiszem, hogy igazán meggyőzni sem kívánok senkit. Amik itt leírásra kerülnek azok a gondolatok amelyek végig bennem mozognak miközben szupervíziót tartok. Mi is a végső cél? Kérdezem én is amikor munkám vagy gyakorlatom során egy folyamatban vagyok és diagnózis helyett…hipotézisekkel dolgozom…
Mindenkiben jelen van egy belső meggyőződés és keresi a teret, hogy azt megélje és még társakat is találjon hozzá. Én azt gondolom, hogy a posztmodern világbeli a harmóniakeresés leginkább a hitre támaszkodhat. Saját életvezetésem keresztény alapokon müködik s így leszek egyre biztosabb, hogy egy szinten én határozom meg a változást a folyamatban. Az ember viselkedését Jézus iránti szeretetünk határozza meg így engem is csak ez vezérelhet. Tudom a mai világban már a vallás hagyományos vagy klasszikus fogalmai is átalakulóban vannak. Talán ezért tér minden új kezdeményezés vissza a Bibliához, onnan merítve hitet és erőt. A posztmodern sok értéket megenged, tolerál és a lényeg csak az hogy mindenki szabadon választhasson. De ha állandóan több alternatíva fut egymás mellett úgy nehéz magunkra találni. Egyet ki kell választani ami a legfontosabb. Nekem úgy érzem ez a hit és azok az életvezetési etikai elvek ami ebből következik. [4]
Ez alapján egy másik érzelmi síkra terelődik a gondolat és onnan indul el az érzelmi stb. változás folyamata. De ennek a pillanatnak csak ugy van létjogosultsága hogy az ember birtokolja halandóságának tudását. [5] Ezt még nem tudom, hogy mikor könnyebb átélni. Egy ilyen pillanatban tudatosulhat , hogy mindaz ami … A posztmodern pillanat lehetőség, esély a boldogságra, üdvösségre. De ehhez szükség van az emberre és vmi tudatos felismerésre, összpontosításra is. A boldogság választható. (Kommunikáció órai jegyzet)
Annak az alapján amit a posztmodernről tudok úgy fogalmaznám meg szupervízori feladatomat hogy teret kell nyitnom annak érdekében hogy a szupervizált szeretet terében is változás, elmozdulás jöhessen létre. Ez teret enged a változásnak az ember által hitt igazságtekintetében is. Személyes felelősségemnek érzem, hogy az általam megtapasztalt igazság legyen az alapmotivációm. Ha ezt megtartom akkor az általam használt eszközök - kommunikációs eszközök is - hitelesen lépnek fel a folyamatban.
A szeretet-alapú kommunikációról írja E. Chiavucci [6]: "Minden kommunikáció valamilyen mértékben erkölcsi probléma. Amikor valakivel beszélünk, tudatunkban kell lennie, hogy a szeretet forog kockán. Az ember, aki szeretetben él, tud erre ügyelni, mielőtt beszédre nyitná a száját. ... Hiba volna megfontolás nélkül beszélni, s talán még nagyobb hiba volna magunkba temetkezni, hiszen a kommunikáció önmagában ajándék, ha a szeretet szellemében történik."
A szeretet-alapú szupervízióban valamilyen mértékig egymás lelki társaivá válhatunk én azonban nem tartom ezt célnak. Ha így gondolkodnék akkor máris elvárásaim ennének a folyamatban. A kommunikáció lassan mindkettőnk személyiségét tükrözni fogja a szupervízor szakmai felelőssége mellett. Ilyen módon esély van arra, hogy összerendezzünk magunkban értékeket, utakat, melyek különben újra és újra kikezdenék identitásunkat. Pikó Bettina hivatkozott könyvében kiemeli annak fontosságát hogy megpróbáljuk a szokásosan negatívan értékelt társadalmi jelenségeket, környezeti hatásokat saját erőfeszítéseink révén pozitívan értelmezni. "A mentális és biológiai egészség megőrzése érdekében irányelveket fogalmaz meg, melyek közül kiemeli az egyének és közösségek közötti harmonikus, kontrollteremtő viszony jelentőségét a posztmodern korban optimálisan működő életmód kialakításához. Arra ösztönöz, hogy megértsük, figyeljük, és aktívan éljük korunkat, tegyük ismerőssé környezetünket, s ne riadjunk vissza a civilizáció negatív hatásaitól. … Életminőségünk csak akkor biztosított, ha magunk is részt veszünk a társadalmi valóság alakításában." [7]
Ha sikerülne szupervíziós gyakorlatomat a keresztény hit alapjára helyezni s benne a szeretet érzelmi-kommunikációs terét megnyitni úgy érzem esély lenne ilyen pozitív változások segítésére mind az egyéni mind a csoportos szupervízió során. Itt felvetődik azonban hogy a hagyományosabb pszichológiai felfogás és az alkalmazható technikák is megkövetelnek bizonyos távolságtartást, objektív mérlegelést a szupervíziós folyamatban. Hogyan egyeztethető össze a kommunikációban szakmaiság és szeretet, tárgyilagosság és kegyelem? Ez a dilemma ismert, én is olvastam régebben Gyökössy Endre munkáiban [8], és személyesen ismerek református lelkészt is aki szupervíziót vezet. [9] Különösen akkor vet fel kérdéseket ha a szupervízor ateista környezetben dolgozik és a hit nem kapcsolja eleve össze őt a szupervizáltál.
Cél, hogy a folyamat során a szuerpvízált önmagáról való tanulása során megtalálja azt ami segíti őt önmaga megtalálásához és életének rendeltetését beteljesíteni. Hogyan használhatom a nyelvet úgy, hogy az üdvösség felé tudjak haladni, hogy létre jöjjön a transzcendens élmény? A Biblia ír a szó, az Ige teremtő erejéről. Sok múlik a szavakon. "Aki szeretne örülni az életnek és jó napokat látni, az ne csak a gonosztól tartóztassa meg a nyelvét, hanem tudjon megszólalni jó szóval - ahányszor csak tud! - mert minden jó szó visszaverődik, mint tükörről a napsugár és tündökölni kezd körülöttünk az élet." [10]
Szeretet-alapú kommunikáció és tevékeny szeretet akkor lehetséges, ha életrendünkben helye van a szolgálatnak. [11] Remélem megadatik hogy szupervíziós gyakorlatomat szolgálatként végezhessem.
A szupervízió folyamatában mint már említettem a posztmodern pillanat során egy személyes tanulási folyamatban történik elmozdulás. Az, hogy ez a történés magában foglalja-e a semmibe való kilépést az kérdés lehet de én mint szupervízor saját személyiségemmel jelen vagyok és segítem a folyamatot. Fontosnak találom a szavak erejét amin nem csupán a dinamizmust, hangsúlyt, hanglejtést értem hanem magát a szavak jelentését. Itt a hermeneotika jelentőségét elsőrendűnek tartom. [12] Azon a csoportos esetfeldolgozáson ahol intervenciós technikákat is használtunk én egy olyan szóhasználattal éltem amit nem sűrűn hallok pedíg igen ismert szó. Őszinte kíváncsisággal vártam hoz-e valamit e szó használata. A szupervízáltban valami történt amit nem tudok, hogy mi volt de külön kiemelte az esetfeldolgozás végén e szó hatását.
Az a kérdés merül fel bennem, hogy a különféle kulturális illetve különféle identitással rendelkező szupervízorok szóhasználata mit jelent egy folyamatban és azt a bizonyos posztmodern pillanatot milyen irányba terelik vagy milyen minőséget teremtenek?
A folyamatban az értő figyelem létfontosságú. Gyakorlatom sorá - mint azt más összefüggésben a fenntiekben már említettem - mégis meg kell találnom a megfelelő kommunikációs csatornákat. Konkrétan ha én keresztény vagyok akkor még nem kezdek el bibliai idézetekkel dobálózni. A felvetés igen felszínes de mondhatom, hogy a posztmodern szerint két különböző értéket képviselő ember kerülhet egy térbe egy folyamatba. A saját identitásom metakommunikációval is előtérbe kerülhet.
A végső kérdés, hogy mit is jelent számomra a szupervízált tanulása vagyis hogyan vagyok én a szupervízált folyamataival, úgy érzem felteszi azt a kérdést, hogy hol a határ és ha tovább kérdezek akkor az szupervízió-e?
Minden ember gyöngy az Isten tenyerében.

Függelék

Kahlil Gibran: A próféta
(részlet, [13])

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és lányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár veletek vannak, nem a ti tulajdonaitok ők.
Adhattok nekik szeretetet, de elgondolásaitokat nem adhatjátok, mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem, mert az ő lelkük a Jövendő házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
Igyekezhettek hozzájuk hasonulni, de ne akarjátok
Őket magatokhoz hasonlóvá tenni,
Mert az Élet nem halad visszafelé és nem köt
Egyezséget a Tegnappal.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven
Nyilakként röppennek a messzeségbe.
Az íjász látja a célt a végtelen ösvényein túl.
Ő hajlítja meg a húrt minden erejével,
Hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti
Örömötök forrása,
Mert miként szereti a nyilat, amit kirepít,
Akként kedveli a szilárd és megbízható íjat is."

Hivatkozások

[1] Adventista identitás a posztmodern világban. Tudományos bibliakonferencia. 2007. augusztus 19. Debrecen.
http://209.85.129.132/search?q=cache:iIIxjqFDaj8J:huc.adventista.hu/index.php%3Foption%3Dcom_docman%26task%3Ddoc_download%26gid%3D107+a+posztmodern&hl=hu&ct=clnk&cd=16
[2] Mázik Adrienn: A posztmodern társadalom jelenségeinek társadalom-lélektani magyarázata. Recenzió Pikó Bettina 'Kultúra, társadalom és lélektan' (Budapest: Akadémiai Kiadó, 2003) c. könyvéről. Szociológiai Szemle 2004/1.
http://www.mtapti.hu/mszt/20041/009.pdf
[3] http://hu.wikipedia.org/wiki/Posztmodern
[4] Vankó Zsuzsa: A boldogság törvénye. Bibliai etika. Bibliaiskolák közössége. Budapest. 1992.
[5] Horváth Sándor: A létezés szeretete. Aula kiadó. Budapest. 2001.
[6] http://happiness-polygon.blog.hu/media/image/2009-01-06/5848413/minden_valosagos_elet_talalkozas
[7] ld. Mázik id. mű 149. o.
[8] Gyökössy Endre: Magunkról magunknak. Szent Gellért Kiadó. Budapest. é.n.
[9]
http://gyulekezet.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=76&Itemid=115
[10] Gyökössy Endre: Mélységeken át - az öröm titkáig. Szent Gellért Kiadó. Budapest. é.n. 112. o.
[11] Vankó id. mű 44. o.
[12] Sárvási György: Metalépés. Animula Kiadó. 1999. 13-16. o.
[13] Kommunikáció és konfliktuskezelés. Kézikönyv. Összeállította Novák Julianna. IBS. 16. o.