Éva kertjében tegnap megint hosszasan beszélgettünk s azt hiszem, az arisztotelészi felvetésben, hogy '...melyik a kívánatosabb életmód: az-e, ha az államügyek intézésében másokkal együtt részt veszünk, vagy inkább az, ha abban idegenként élünk, a polgári közösségből kiválva...' - inkább az első alternatíva tűnt számunkra szimpatikusabbnak, amellett fogalmazódtak meg jobban érvek.

István is e mellett foglalt bevezetőjében állást, hangsúlyozva, hogy fontos tovább gondolnunk, előzetesen tisztáznunk a politikai cselekvés néhány számunkra meghatározó alapelvét. Ilyeneknek tartotta: tudunk-e kompromisszumra jutni a boldogság fogalmának mibenlétében?; mit gondolunk az individuális létezés úgynevezett végső kérdéseiről, a társadalmi fejlődésről-visszafejlődésről?; elfogadható-e a közös politikai cselekvésben is a tolerancia, a közöttünk lévő véleménykülönbségek tisztelete az érvek és ellenérvek ütköztetésével, a 'közös halmaz' keresésével?; milyen együttműködési formákat, kapcsolódási pontokat keressünk, alakítsunk ki esetleges politikai törekvéseinkhez, milyen főbb stratégiai célokat fogalmazzunk meg?; és így tovább. Különösen kiemelte politikai és erkölcsi magatartás harmóniájának a fontosságát mind az elvek, mind a gyakorlat szintjén.
Az eszmecsere a leginkább talán arról a kérdésről folyt, hogy vajon lehetséges-e olyan politikai együtt-gondolkodás, netán együtt-működés, amely tiszteletben tartja a nézetek, értékek, politikai szimpátiák közöttünk is meglévő különbségeit, pluralizmusát? Ahol a mások döntési szabadságának tisztelete s az erőszak-mentesség feltétlen (demokratikus) alapelv, és a sokféleség nem akadálya a politikai közösségiség formálódásának? Leegyszerűsítve: lehet-e valamiképp, valamilyen ügyek mentén 'egy csapatban' mondjuk a Fidesz-, MSZP-, SZDSZ- és MDF-szimpatizáns? Mik is lehetnek ebben a tekintetben a posztmodern politizálás sajátságos jellemzői, egyáltalán beszélhetünk-e ilyenekről?
Ezek a kérdések messze túlhaladják egy több órás beszélgetés kereteit. Nem is volt célunk, hogy valamennyire is tisztázzuk a magunk számára őket - de azt hiszem, mindnyájan úgy éreztük: foglalkozni kell a jövőben velük.

(HS)