Boldogságkereső "sokszögünk" ("Kis csapat, sokféle mez") szellemi asztalára a tolerancia formálódó elveiből szövögetjük a terítőt. (Bár ezeket az elveket kábult, ködös világunk meghaladandó elemének tartja Levente.) Alkalmanként annyiféle gondolatot, ötletet, eszmét "tálalunk" fel, mint ahányféle szendviccsel Éva kedveskedik nekünk mindig. Így volt ez legutóbb is, amikor szellemi "főszakácsunk" kérdésére: Lehetséges-e boldogságelvű politika? - Pista vázolta az igenlő választ, kiemelve a politika és az erkölcs harmóniájának követelményét az elvek és a gyakorlat szintjén egyaránt.  Némi kiegészítéssel erről töprengenék utólag - jó nagy késéssel -, de a tervezett folytatásra tekintettel.

Szellemi sokféleségünk közegében különféle témákról folyó eszmecserénk néha csapongóvá vált. Ez természetes és nem is terméketlen. De természetes ellenhatásaként az is, amit Pistából kiváltott: próbáljuk meghatározni pontosan vagy pontosabban azt, amiről beszélünk. Használjuk azonos értelemben a fogalmakat. Fogalmak azonos értelmű használata eszmecseréink közös nevezőjének, alapjának része. Nem egy efféle alap hiányából vagy nem elégséges voltából következik Leventének az az érzése vagy véleménye, hogy "mintha egy kicsit elbeszélnénk egymás mellett"? Azt mondja: nem kell erőltetni a közös alapot. Valóban. Káros lenne. Csoportunkat nem erősítené, hanem szétzilálná. Az is gyengíti azonban csoportunkat, ha nem hiszünk a közös nevező lehetőségében - mint "svadisthana". A boldogság keresése is a boldogság része - mondja Levente. Ehhez hasonlóan mondhatjuk, hogy a közös alap keresése is a közös alap része.
               
Közös nevező, közös alap keresésének feladatával nap mint nap szembesülünk kis csoportunk határain kívül is. Nyilván ezért hozta szóba Sanyi többször is: meg kellene keresni a szociáldemokrácia, a konzervativizmus és a liberalizmus közös vagy összeegyeztethető értékeit. Másképpen is megfogalmazta ugyanezt: lehet-e egy csapatban a FIDESZ, az MSZP, SZDSZ és az MDF? Létezik-e általános társadalmi-emberi bázis, amelyen együttműködésük lehetséges? Ha erre a kérdésre igennel válaszolnánk - ez lenne a "posztmodern politizálás" kezdete. Reális ez a kérdésfeltevés? Bizonyos szempontból sorskérdés ez - s nemcsak Magyarország számára. Egy eléggé ismert régi politikus nemrégiben cikket írt Könyörgés nagykoalícióért címmel.
                
Szélsőséges ellentétekben mozgó, pusztító konfliktusokkal fenyegető, gyűlölködő világunkban teljesen természetesen erősödik az egység, az együttműködés, egyetértés, a béke, a szeretet iránti vágy és gyakorlati törekvés. Egység, egyetértés, együttműködés - igen, de kikkel, milyen alapon, hogyan, milyen céllal? Egy lehetséges boldogságelvű politizálás számára sem megkerülhetők ezek a kérdések. Megindítóak Pál apostol sorai a szeretetről. Jó volna, ha mindenki Leventével együtt vallaná: " … nekem nem az erő szeretete, hanem a szeretet ereje kell." " … az élet szeretete.." De lehet-e szeretni egy olyan világot, amely megakadályozza , hogy életünkben, a társdalom életében (Tátrai Katalint idézem) " … a valódi hatalom, a szeretet, a gyógyítás, a szabadság a félelemtől, korlátoktól, a teremtés hatalma…" érvényesüljön? Elítélhető-e, el kell-e ítélni valakit, valakiket azért, mert gyűlölnek egy olyan világot, amelyet inkább a mások feletti uralom, a manipuláció, félelem, erőszak, szenvedés jellemez? Nem egészséges erőforrás egy ilyen gyűlölet? Nem szükséges-e egy ilyen gyűlölet ereje olyan társadalom megteremtéséhez, amelyet félelem nélküli, biztonságos élet jellemez, s amelyben nincs erőszak? Gyűlölet erejével a szeretet hatalmáért? Igen, olyan gyűlölettel a szeretet hatalmáért, amely a szükséges megértéssel, nagyvonalúsággal, a lehetséges megbocsátással és könyörülettel párosul. Ilyen gyűlölet tehát magában hordja önmaga megszűnésének, megszüntetésének szükségességét. Másfajta gyűlölet munkál a szeretet hatalma nélküli világ haszonélvezőiben.
        
Ellentétes irányú gyűlöletek közötti nehéz választás elé állít mindenkit a mai társadalom. Az is érthető, ha valaki kitér e választás elöl. E kitérés hősies, önpusztító példáját adták a vietnámi háború idején azok a buddhista szerzetesek, akik a háború elleni tiltakozásul felgyújtották magukat. Érthető tehát az is, ha a mai társadalom, vagy akár az emberiség egész történelmének pusztító ellentmondásai, szörnyűségei taszítanak valakit, erői javát ez felőrli, a maradék pedig csak ahhoz elég, hogy a minden ellentmondástól, vágytól, elevenségtől mentes halott nyugalomba merüljön. Pál apostol gondolatai a szeretetről azt a tényt is kifejezik, hogy van segítőkészség szeretet nélkül is. Gyűlölet nélkül is sok embert megöltek már. Mindezzel azt akarom mondani, hogy kis csoportunk működésének közös nevezője, alapja szükségképpen ellentmondásos kell hogy legyen. Az ellentmondásokkal teli világ egy cseppje vagyunk.
        
Termékeny és terméketlen ellentmondások, vonzások és taszítások, szeretet és gyűlölet egyidejűségével kell számot vetni. Nem úgy tehát, ahogy erre József Attila is utal - úgy emlékszem fiatalkori - játékos töredékében: "Valamikor volt a tett, abból lett a gyűlölet, ebből meg a szeretet s a világnak vége lett." Ezért nagyon igaza van Leventének, amikor azt írja, hogy a közös nevező sok-sok vita eredménye lehet csak 1o, 1oo vagy 1ooo oldalon. Vele ellentétben azonban nem tudom sem "egyformán", sem sehogyan céltévesztettnek tekinteni a toleráns és intoleráns magatartást - sem ebben a vitában, sem társadalmi világunkban. Megkerülhetetlen a kérdés: mit tolerálunk, mit nem és miért? S nem tudom általában szembeállítani a toleráns - intoleráns magatartás problematikáját az őszinteség követelményével sem. Barátok, ellenfelek, ellenségek vannak a mai világban. Viszonyukból nem zárható ki az őszinteség erkölcsi követelménye. Kényes kérdés érvényesítésének mértéke. Igazmondás és hazugság között van az elhallgatás, a féligazságok, az igazság és hazugság, igazság és tévedés elemei összekeveredésének, szándékos összekeverésének ingoványos mezeje. Bonyolult, zűrzavaros helyzetben biztos pontot keresünk. "Csak a kövek, a tények, az igazság maradandó irányzatoktól függetlenül."  -  írja Levente. Maradandók, de nem változatlanok. A változással konfliktusok járnak. Konfliktus nélküli világban nem reménykedhetünk. Kétségbeejtő volna elveszíteni azonban egy olyan társadalom lehetőségébe vetett reményt, amely mentes az ellenségességtől.
        
S addig? Újjal terhes vajúdó világunkban vívódunk magunkban is. Valahogy ahhoz hasonlóan, ahogy Illyés Gyula "A reformáció genfi emlékműve előtt"  című versében. Sokat idézek némi összekötő szöveggel.
                                        
      ......
Kálvin, Knox, Farel, Béza! S bika-fővel
a hadrakelt hit zord hadnagyai,
a Vilmosok! és Coligny és Cromwell
- ők néztek rám - s a baltás Bocskay!...
      ......
mennyi az igazság még öklötökben,
mely négy százada oly nagy esküt markolt,
mely kőbe s öröklétbe görcsösödten
tartja ma is a bibliát s a kardot ?
        
Mit adott a cél, ahogy elértétek? - kérdezi az utókor költője. Milliók vesztek el csatamezőn, bitófán, vérpadon, máglyán, karón, keréken. Nem volt nagy ár harminc évi döghalál,
                   
      ......                                                              
d'Aubigné dühe, Coligny halála,
Szent Bertalan bosszútlan éjszakája,
fél Németország, a ketté törött
Európa s hogy itt volt a török
százötven évig és a mi hazánk… --
Ez lett a "győzelem''! Ezt küldte ránk
isten azzal, hogy "napként kimutatta'':
nem érte folyt a harc, hanem miatta:     
      ......
                                  Győztetek!
Maga a Sátán győzött veletek!
      ......
Megbuktatok! A haddal símára
törölt  kontinens - e fekete tábla -
közepére mi iratott eredmény?
Egy betű, egy már tréfának sem új
buta betű  s az is csak magyarul :
mért több a keresztyén, mint a
                                   keresztény?

Meg persze az is, hogy a kétféle had és hit kései utódai ma így szólnak egymáshoz: "értsük meg egymást!"

      ......
                           És ha - ez se volna?!
- kondult bennem is, ahogy várható volt,
a tulsó torony az innen valóra
(és attól fogva mind a kettő bongott)
s kelt ezredszer is - alig finomodva -
bennem a két ős ádáz szó-birokra:
a mindig úrhitű tolnai pásztor
s a csupa dac sárréti prédikátor.
Mert mi szorította kézbe a fegyvert?
Nem a Rossz ellen támadt, aki felkelt?
S ha annyi sem lett volna harc? Ha szótlan
"hal el a hit" a "római mocsokban"?
Ha arra tart eszme s világ, amerre
a "tiarás templom-kufár" vezette,
ha nincs, ki a bűnnek ellenszegül
s - ha úgy fordul, hát reménytelenül,
de csak annál szebb önfeláldozásképp -
odavágja, hogy "nem tehettem másképp!",
ma hol vagyunk?! Akkor tán elmarad
a kín, a vér, akkor nincs áldozat,
nincs - inkvizíció?!
                                     Ha - bár "hiába" -
Gusztáv Adolf nem ül harci lovára,
jobbágy-iga helyett nem vágynak inkább
fegyvert ölteni a toulouse-i tiszták,
valdeusok, husziták, Bocskay
írást-imát se tudó hajdui,
hiszed, hogy lett volna béke, olyan bár,
amilyet az imént lemosolyogtál?
Hiszed, hogy volna olyan-amilyen
magyarság, ha nincs - Kálvin?

                                                             Nem hiszem.

Vagy mást mondok: szobádban volna villany,
ha nem lép Giordano Bruno a tűzbe?
Hol kezdődött, hogy atomerő is van
S holnap rakétán repülsz ki az űrbe?
Övék az érdem, kiket sem a máglya
nem riaszthatott vissza, sem a gálya -
           sem harcaik bukása,
a léptenként fölmeredő "hiába"!
            Látták, vagy nem a céljuk,
azt jól látták, hogy nincs visszafelé út;
a mult, ahogy füst-vetve összeomlott,
úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot:
előre! és ők vállalták e sorsot -
Mondd hát velem, hogy dicsőség reájuk!

Álltam némán, hírhozó katonájuk,
már azt forgatva, hogy én mit kapok,
nem is őtőlük magyarázatot:
a tettektől, melyek - akár a gyermek -
magukért csak felnőttsorban felelnek.

Végül, ezt mondtam, önvigasztalásképp:
             volt bárkié a szándék,
maga az Isten se tudhatta másképp.

Várni kell pár száz évet ahhoz, hogy majd valaki ilyen szemlélettel tudjon szólni a 20. század nagy összecsapásairól és annak eredményeiről? Illyés 10 évvel később, 1956-ban megírta az "Egy mondat a zsarnokságról" című versét. Márai Sándor ugyanebben az évben írta a "Mennyből az angyal"-t. Ezeket egybe kellene markolni és így beszélni az elmúlt vagy még inkább a mai valóságról.
 
Az említett versek teljes szövege elérhető:
http://iratok.freeweb.hu/egyhtori/magyar/ILLYES.HTM
http://mkdsz1.freeweb.hu/n54/tor-157illyes.htm
http://www.szepi.hu/irodalom/vers/kedvenc/kv_007.html