...

 

Az élet ami a mindennapokból áll abban mind benne van az Isten és mi is Istenben és a feladatainkat végeznünk kell. Sokszor jutnak az eszembe idilli pillanatok és azok nem csupán a gyerekkorból valók. Sőt, talán épp a felnőtté válással kezdtem észrevenni és igazán értékelni ezeket a pillanatokat. Én most úgy gondolom, hogy talán az ember nem is attól fél, hogy nincs Isten hanem attól, hogy elveszíti Őt. Amikor nem idillben élünk akkor a legnehezebb azt hinni, hogy létezik. Ez nagyon közhelyes de így van.


* * *

Az jutott eszembe, hogy aki nem lát jól vagy egyáltalán nem annak nincs önmagáról helyes testképe. Ez mint tudjuk nagyon fontos, hiszen a gyerek is akkor kezdi el sejteni, hogy ő egy önálló lény, amikor meglátja magát a tükörben vagy a pici baba nézegetni kezdi a saját kezét és felismeri, hogy önmaga rendelkezik a testével. Ezek életbevágóan fontos dolgok mert innen indul el a személyiségfejlődés. A kislány rájön, hogy ő másként néz ki mint az apukája és fordítva stb. Ez már a női és férfi identitás kialakulása ami ha elakad nem tud felnőttként viszonyulni majd a párjához és problémái lesznek. Vagyis tudatosulni kell a testről alkotott képnek és akkor felszabadulhat a női energia és tudja használni a vonzerejét és ez jó érzés és sikeresebb is lesz és a pasijának is biztos jobb így. Ez is egy tanulási folyamat.


* * *


Most értem haza. Fogalmam sincs, hogy meg tudom-e fogalmazni amit szeretnék de teszek egy gyenge próbálkozást. Ahogy jöttünk haza a kocsiban különféle kérdésekről beszélgettünk a fogyatékossággal kapcsolatban.  Olyan dolgokat meséltek a többiek amik nekem nem voltak természetesek de szöget ütöttek a fejembe. Egy süket kollégám mesélt arról hogyan integrálódott a halló társadalomba, hogyan tanult meg érthetően beszélni és miért nem használja a jelnyelvet. Ebben a dologban úttörő volt.  Tudom, hogy sok más alternatív kommunikációs forma létezik de maradjunk meg annál amit a Föld lakóinak többsége természetesnek vesz. Már régen észrevettem, hogy én magam sem használom a maradék látásomat. Mint ismeretes az infók 80 százaléka vizuálisan érkezik hozzánk. Ha nem tudod fogadni, akkor az információk feldolgozása is másként történik meg. Máshogy működik a memória mások az asszociációid és egy szóösszetételről is más kép jut eszedbe. Mondok egy furi példát. Ha azt mondod, hogy bomba csaj, akkor nem tudok finomítani a szó jelentésén, mert nincs mintám a nőkről. Ma, ahogy álltam és vártam a kollégáimat, volt időm nézni az embereket és igen feltűnően tettem ezt mivel máshogy nem megy. Láttam milyen különbözőek járásban, tartásban, nézésben, öltözködésben de talán soha vagy csak régen láttam arcokat. Nekem a bomba csajról az jut eszembe, hogy félnem kell, mert ellenség. Amíg látod a másikat felméred egy perc alatt kivel van dolgod legalábbis a felszínen. A nők nem csak a pasik előtt kacérkodnak de egymás előtt is teszik magukat ami persze nem rossz, mert sok önbizalmat is adhat. Ahogy külsőre megnéztem a nőket igencsak szépen sminkeltek és viselni is tudták... Ez azt jelenti, hogy amikor sminkel egy nő, akkor látja az összhatást és teljesen felveszi a női viselkedés sztereotípiáit. Ha ezt nem látod vagy nincs eszközöd, igen nehéz megvalósítani. Oda jutok, hogy az összetett gondolkodás alapfeltétele - szerintem - az ép érzékszerv.

Tulajdonképpen szeretem a csendes énemet és kicsit azt érzem, hogy átkergettem magam egy pár éven és szitun. Néha csak úgy kullogni van kedvem valaki mellett és pislogni és majd ha kedvem tartja, kibújni a házikómból.


* * *


Hmm, én nem tudom mit is  írjak. Ez az állapot valakinél ötven évesen jön el valakinél soha vagy csak halála pillanatában de nálam most tetőzött.  Azt is mondhatnám, hogy kicsúszott a lábam alól a talaj ami pocsék érzés érzés másfelől meg valami újjászületésféle. Ahogy Lennon írta: ’Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk teljesen más terveink vannak.’ Az tuti, hogy vár rám még sok nehéz nap. Úgy is mondhatnám, hogy megértem azt, amikor elveszítettem minden hitemet és ezt nem csupán Istenre értem hanem úgy en bloc. Fogalmam sincs hogyan kerültem ide de megtörtént. Aztán elkezdtem magam kurvára sajnálni. Kicsit olyan mint a pszichológiában a gyász élményének a feldolgozása.  Az önsajnálat a legvacakabb része. Amikor csak ülsz és fogalmad nincs hogy mi van. Nem tudod hogyan tovább mit is keresel itt . Ami idáig egyértelmű volt az összeomlani látszik. Tiszta röhej. Ha már egy napot is egyedül vagyok azt hiszem itt a világ vége és ilyenkor fölöttébb sajnálom magam. Hát ez nem rám jellemző legalábbis azt hittem. Úgy néz ki tévedtem... Tényleg gőzöm sincs róla mi van ilyenkor de mindegy. Talán ilyenkor kell a jó sorsban hinni. Na meg nem utolsósorban sokat tanulok az ilyen számomra kemény időszakokból. Olyan jó grufti módjára igazán magam alá zuhantam. Ilyet még nem éltem. Na persze aztán kiáltanék segítségért de még jó, hogy az igaz barátok tudják, hogy ilyenkor nem fejsimogatás kell hanem had főjek a levemben. Én a szent ember... Már arra is gondoltam, hogy füvet szívok.

Talán előbb utóbb megjön a humorom is és végre tudok majd magamon nevetni.


* * *


Nem tudom hogyan lehet annyi élményt feldolgozni akár negatív vagy pozitív , ami rám szakadt az elmúlt években.  Voltam  egy egy kritikus szakaszban bigott keresztény és fanatikus Cure rajongó depis marha és hiperaktív stb.  Nem mindig értem mi miért történik és nekem miért nem olyan nyílegyenes az életutam.  Persze agyalni sem mindig jó mert megöli a tetteket de a munkámon kívül most  nem látok semmit sem biztosnak. Mostanában érzem igazán, hogy egy lélegzetvételnyi időre le kéne állni. A türelem soha nem volt a kenyerem és  az is bekavar, hogy azok az emberek akik még ennyire sem látnak tisztán belém kapaszkodnak és várják a megváltást. Ez csupán azért baj, mert még kamaszként ez egy büszke szerep volt számomra de mára semmi másnak nem érzem magam csak a megmentőnek ami  igencsak untat már.  Egy jó sör egy vicc egy jó sző sokat segít de a lelki nyavalyák mára kurvára leterhelnek.  Néha lelkiismeret-furdalásom van azért mert nem kívánok világmegváltó szerepben tetszelegni de ez van.
  
Nem azt mondom, hogy mindenki oldja meg a maga életét mert mindenkinek szüksége lehet valamilyen segítségre akár lelki vagy fizikai síkon de mégis azért csak felelős mindenki önmagáért.


* * *
 

Egyébként nem szívesen beszélek már a múltamról. Ez az egész punk, dark őrület teljesen hatalmába kerített de ma már nem elégíti ki az élet értelmének keresését. Azaz sokkal átfogóbban és más dimenziókban keresgélek. A dark egy nagyon szélsőséges megnyilváulási forma amit nem igazán lehet kinőni mert a lázadó gondolkodás bennem marad. Mégis azt kell mondanom, hogy ez a mozgalom volt a kezdő lépés afelé, hogy gondolkodó ember legyek.   Aztán a vallás tört be az életembe s akár vicces akár nem  nekem nagyon fontos. Nem azért mert konkrét leírást ad a Biblia arra, hogy hogyan is kellene élnem. Azokat a keresztényeket a mai napig elkerülöm mert itt sem árt ha valaki használja az eszét és nem zárkózik be a csigaházba. Azaz nem húzza magára a mindent megoldó hit leplét. Mégis azt kell mondanom, hogy  törekszem valami tökéletesség felé és ehhez nagy bátorság kell. Nagyon lassan válnak le rólam velem született személyiségjegyek amelyek gátolják a kiteljesedést. Na mindegy. Hosszú.


* * *


Pokoli napokat élek meg. Óriási kérdőjelek lebegnek előttem és úgy érzem amíg nem kapok rájuk választ addig képtelen vagyok előre lépni egy centit is. Na persze lényegtelen dolgokban haladok de mégis úgy érzem toporgok.  Most még a jó tanácsok és bölcsességek sem jutnak el az agyamig olyan görcsöt kaptam. Nem találom az értelmet az életben és ez  lever. Inkább omoljon össze minden de ha az értelem veszik el akkor nagy baj van. Nem valami konkrét megfogható dolgot keresek csak azt, hogy mi a fene értelme volt idáig élnem. Mintha semmit nem változtam volna, nem fejlődtem. Na mindegy. Most ennyi.

* * *


Azt hiszem egy kicsit jobban vagyok mert a kolleganőimmel leültünk
beszélgetni és segítettek. Sokszor azt hiszem , hogy már mindent
megtapasztaltam az életben és amikor valami rossz vagy inkább nem
könnyű helyzet jön akkor az igazán megijeszt és lesújt rám. Persze
gondolom ezzel mind így vagyunk.

Azt hiszem jól értek bizonyos emberi kapcsolatokat hogy hogyan és miért működnek. Most például a barátságra gondolok. De mégis olyan jó lenne definiálni hogy mi az, meddig terjed a határa stb. Az emberi kapcsolatok mindenkinek, nekem is nagyon fontosak. Ez nem feltétlenül azt jelenti hogy engem kell szolgálni hanem én is viszonzom. Viszont azt érzem, hogy néha kezdenek kicsit egyoldalúvá válni a barátságaim. Tudom, hogy felnőtt korban már másként vannak a dolgok és nincs idő és én könnyen pofázok mert még nincs családom és van időm. De kezdem úgy érezni hogy akikről azt hittem hogy barát az talán már nem is az vagy csak változtunk vagy nem
tudom. Szó szó baromira magamra maradtam ami a barátokat illeti és
biztos vannak ilyen helyzetek az életben. Másfele visz az utunk stb.
 
Viszont ha nevetséges ha nem ez nekem kicsit olyan mint egy szakítás. Az
elmúlt egy-két évben sokan elmaradtak akik igazán fontosak
voltak. Egyszerűen nem férek bele az életükbe. Hát most ezt dolgozom
fel ha tudom. És majd én is megválogatom a barátaimat és igenis kritikus leszek. Ez a határtalan szétfolyás amit sokan szeretetnek hívnak egy nagy kaki.


* * *


A munkahelyem egész tűrhető. Még gyerekcipőben jár minden de majd kialakul. Megint sok emberrel beszéltem és ilyenkor mindig szembesülök, hogy milyen jó dolgom van az életben. Van egy két sors, ami nagyon szíven üt. Ezért nehéz ez a szakma, mert sok hasonló sorssal találkozom és sokan nem is tudják milyen emberi küzdelmek vannak. Pedig ha egy kicsit is belelátnának, akkor nem panaszkodnának annyit. Pl. egy rákos betegtől tudom, hogy van egy Attila-domb nevű hely, amelynek olyan jó a sugárzása vagy aurája, hogy gyógyító hatással van a betegekre. Lehet, hogy csak pszichésen hat a dolog, de ő maga mondta el tapasztalatait és nem az az elszállós típus, aki mindenféle humbugban hisz. Azt hiszem, egyszer ellátogatok oda. Akarva akaratlanul belelátok az emberek magánéletébe és így még meghatóbb a dolog. Pedig sokszor ütközöm ellenállásba és érzem, hogy egy-egy pillanatban a hátuk közepére sem kívánnak. Ilyenkor nehéz hozzájuk férkőzni de ha sikerül, akkor kivirulnak pár percre és ez jó.


* * *


Rengeteget gondolkodom mostanság az életemről, de ami a jó, hogy teszek is
érte. Na nem rohamléptekben csak a saját tempómba. Sok mindent le
akartam írni de mire a géphez ültem elszállt az ihlet. Annyi biztos,  hogy kezdenek leválni rólam lassan a dolgok, amiket idáig cipeltem és
bár ez nem könnyű, mert önmagamba kell néznem, mégis felszabadít..
Az idő tényleg segít bizonyos dolgokat átlátni és bölcsebbé tesz.
Sokszor siettetném hogy okosabb legyek de talán ez így van jól. Azaz
nem kell, hogy gyorsabban menjen.

Most csupa sablon jut az eszembe és ez zavar.


* * *


Úgy indultam el erre a találkozóra, hogy szinte minden bizonytalan volt bennem. Az biztos volt, hogy ez a képzés most egy fix pont az életemben és ha nagyon kicsúszna a lábam alól a talaj, akkor  alfa és ómega lenne számomra. Tulajdonképpen ez az érzésvilág határozta meg egész jelenlétemet a csoportban és bár nagyon figyeltem közben nagy erővel önmagamon dolgoztam és jó sőt nagyon jó volt, hogy ebben társaim voltatok  még ha nem is tudtatok róla. Mivel most is beteg vagyok és nagyon nehéz hetem volt nehezen emlékezem vissza dolgokra. Lehet, hogy az alkalmak alatt nem születnek konkrét megoldások és így távolról még az sem nyugtat meg, hogy mások is küzdenek kérdésekkel de az együtt gondolkodás ténye és a valahova tartozás érzése nagyon tetszik. Persze mondhatnánk, hogy ezt miért pont itt élem meg és miért nem a családomban de erre nem akarok válaszolni. A szakmaiságomra annyi választ kaptam, hogy van hozzá érzékem és nem is vagyok rossz de nem ez a fő profilom és ötvöznöm kell valamivel. Ami kicsit ijesztő az az, hogy kezdem látni mennyire a saját dolgaimmal vagyok elfoglalva és egyáltalán nem vagyok oly mértékben nyitott az emberek iránt mint azt gondoltam. Azt hiszem valami ijeszt de még nem tudom, hogy mi. Talán hogy kiderül valami róluk vagy rólam vagy csak ilyen vagyok?  

** *


Érdekes meglátásaim születtek a keddi alkalom után. Ketten is döbbenetesen visszatükrözték a bennem lévő képet önmagamról. Nagyon jól esett az a lehetőség, hogy egy körben elmondhattam egy aktuálisan fontos problémámat de főleg a figyelem része esett nagyon jól és az, hogy láttam milyen erőfeszítéssel próbáltatok belehelyezkedni az én nézőpontomba. Ez duplán nehéz lehetett - szerintem - mert az esetek többségében még én magam sem tudok önmagam helyére állni. A "Vajon mi van a fejemben?" kérdés nagyon megfoghatatlan még számomra is. Lassan kezd kialakulni a világról egy képem és próbálom a saját formámra gyúrni de még nem látom a végét. Sőt, néha azt érzem, hogy el sem kezdtem a formálást és csak toporgok egyhelyben. Most úgy érzem, hogy ezt a reflexiót a legnehezebb megírnom és még a számítógépem is rossz, ezért nem otthon írom ami úgy gondolom, befolyásolja az érzéseimet, gondolataimat. Amit biztosan tudok, hogy keresek valami otthont ami lehet, hogy csak fejben létezik de én a tárgyilagosan megfoghatót is kutatom és a fejemben már megvan csak meg kellene valósítani. Ez az otthon magában foglalja az esztétikai szépséget, a tágasságot, melegséget, szellemi aktivitást, az Istent. Ami bizonytalan az a benne élő emberek mivolta. Azt próbálom megfogalmazni, hogy a kapcsolataimmal de talán tágabban nézve a hozzáállásommal vannak bizonytalanságaim. Egyszerre próbálok benne lenni egy emberi kapcsolatban és közben kívülről nézni és ez fáraszt nagyon.
 
Amikor kedden hazaértem, szörnyen éreztem magam. Nem találtam a helyem még annyira sem mint máskor. Még a pótcselekvéseim sem estek jól. Nagyon üresnek éltem meg magam. Azon tűnődtem ez az üresség miből fakadhat. Nyilvánvalóan az elszigetelődésemre vezettem vissza ami újabb kérdést vetett fel. Miért fordulok önmagamba? Aztán szégyenkezni kezdtem amiatt, hogy 31 évesen gyerekes érzelmi kitörésekkel mutatkoztam előttetek és erre szokás mondani, hogy ne a múltadon rágódj és ne sajnáltasd magad hanem mint egy felnőtt nő nézz előre és indulj. Csakhogy dühöt éreztem a sérelmeim miatt amiket nem tudtam helyre rakni. Tudom mindenki életében történt sok-sok minden és nem vagyok egyedi eset de én mégis sértettnek érzem magam ráadásul a mások marhasága miatt kerültem pocséknál pocsékabb  helyzetekbe amelyekből most kínkeservesen próbálok kimászni. Miközben tele vagyok vágyakkal és célokkal ezzel párhuzamosan visszafele kell néznem és ez szétszakít. Önmagamnak is nehéz a tükörbe nézni mert nem így akartam a kapcsolataimat irányítani és nem akartam hogy ennyire bonyolultak legyenek. Nos, előre menni és hátra nézegetni az én esetemben igen komplex feladat.

Az is eszembe jutott a beszélgetés után, hogy tényleg jó irányba haladok e? Ez nem új kérdés hiszen sok tényező motivált e kérdés feltevésére. Többek között az alig látásom mivel nem nagyon volt más választásom ezért tanultam szociálpedagógusnak és közben magamévá tettem érzelmileg. A dilemmám, hogy akár fodrász is lehettem volna ha jó a szemem mindig megmarad de remélem választ kapok majd rá vagy megnyugszom valahogy valamilyen döntésemben. Ez nagyon fontos most számomra mert lehet, hogy az én személyiségemhez valami más illene de nem tehetem meg. A lényeg az, hogy már meg tudok állni a kérdésnél és szembe nézek vele. Lehet, hogy addig nem csinálok semmi hasznosat csak olvasgatok vagy sört csapolok de próbálok várni. Amikor nem találom az otthonom az abból is fakad, hogy keresem a válaszokat a világban és futok amerre látok.
Még annyit írnék így az utolsó sorokban, hogy nagyon sok szép és örömteli dolog van az életemben mint pl. a fantasztikus zongoratanárom, a barátaim , akik most nincsenek mellettem, mert családot alapítanak de mégis jó rájuk gondolni és az a lehetőség, hogy még bármi jóban részt vehetek. Az lenne jó, ha nem borulna rám a múltam árnyéka. Azt hiszem ezt szeretném a legjobban.
 

* * *


Most csak spontán eszembe jutott egy engem nagyon foglalkoztató gondolat vagy inkább nevezzük témának. Ezt nevezzük Isten törvényeinek. Kb. tíz éve foglalkoztat a téma. Vajon miért húznak az emberek mindenféle ködös dolgot Isten léte fölé? Miért olyan bonyolult, miért jön létre ezer meg ezer filozófiai irányzat amelyeknek se eleje se vége?
A PAX tévén szoktam hallgatni Popper Péter előadásait és néha csapkodom a térdem mert annyira igazakat mond. Ilyen még Müller Péter és az ismert gyermekpszichológus Ranschburg Jenő is. Azt gondolom, hogy semmi hókusz-pókusz nincs a hit kérdése körül és főként a törvényekben. Ma kaptam két egymástól teljesen független levelet. Az egyiket egy főiskolás társam küldte melyben az utolsó gondolat az volt, hogy mennyire jó lenne nem Istent játszani és nem cipelni a terheket hanem egyesülni az emberiséggel stb. A másik levél egy meghívó volt amely egy ifjúsági Bibliatáborba hívogatott. Ahogy végig olvastam a szervezők névsorát arra jöttem rá, hogy ifjabbkori apa és anya pótlékaim szervezik akiket inkább tanároknak vagy mestereknek vagy csuda tudja miknek kellene hívnom. Nos, hogy hogyan jön össze ez a két dolog? Valahogy úgy, hogya Biblia is felkínál olyan szabályokat amelyek mentén könnyű lehetne élni és még boldogok is lehetnénk. Itt semmiféle egyházról és imáról nem beszélek - mielőtt még mogorván rámcsapnátok a laptop tetejét. Arra gondolok, hogy milyen jó is az, amikor van egy bölcs vezető aki odafigyel az ifjúságra. Nem csak a külső dolgokkal van elfoglalva és nem egy egyszerű táboroztató pedagógusról beszélek aki a sok zavart fiatal között kiteljesedhet. Olyan bölcs vezetőkre gondolok akik az egyént veszik figyelembe és külön vannak női és férfi vezetők akik megtanítják a lányokat, fiúkat mindenre. Akik értelmet és értéket adnak a kreativitásnak, szerelemnek, barátságnak, közösségnek. Helyre állítják a normális emberi szerepeket. A fiúk érett férfiakká, jó apákká vagy inkább bölcs apákká lesznek és a lányok szintén.  Hány meg hány előadást hallottam az apátlan nemzedékről. És itt nem az az alapkérdés, vagy probléma, hogy ki mennyire erőlködik. Itt jön be az alaptörvény. Nagy tudás, folytonos odafigyelés és tanulás szükségeltetik hogy alkalmassá váljunk. Ismerni kell az emberi természetet stb.

Most egyelőre ez ömlött ki belőlem.
 

* * *


Ma reggel, ahogy jöttem az Angol utcán keresztül, az jutott eszembe, hogy milyen jó, hogy süt a Nap és milyen jó, hogy ebben vagyis abban a pillanatban senki nem szól hozzám és nem zavarja meg ezt a pillanatot - azaz azt.

Egy fekete cipellő van a lábamon egy fekete pamutharisnya egy barna térdig érő szoknya ami kicsit rongyos hatást kelt, mert így lett szabva és egy fekete kapucnis felső.
Ma pályázatot próbálunk írni.
 

* * *


Az élet alapvető értelmét, szabályrendszerét kutatom. Ez a folyamat már kamasz koromban elindult de ahogy visszagondolok lehet, hogy már régebb óta.
Az emberek viselkedését, érzelmi reakcióit kezdtem figyelni és azok hatásait rám nézve. Azt hiszem azért nehéz erről írni, mert még beszélni sem akarok róla olyan kínkeservesen nehéz téma ez, ráadásul szerintem lerágott csont, hiszen valahol minden ember a saját életének megoldására törekszik így vagy úgy. Könyvek ezrei foglalkoznak ezzel a témával legyen szó pszichológiáról, filozófiáról, vallásról stb.
 
Ha konkrétan a témához akarok kapcsolódni akkor annyit mondhatok, hogy amikor a szüleim elváltak és e közben szembesültem azzal, hogy a látásom miatt hátrányban vagyok sőt gúny tárgyává válhatok akkor elkezdtem nagyon rosszul lenni. Nem tudtam konkrétan, hogy mi okozza azt a feszültséget és lehet, hogy ez még inkább frusztrált.
Győrbe kerültem ahol a főiskolát végeztem és sokáig nagyon egyedül voltam mígnem megismertem a barátnőmet, aki keresztény családban nőtt fel és sokat beszélgettünk bibliai dolgokról. Bibliatáborokba kezdtem járni és észrevettem, hogy máshogy viselkedem és gondolkodom mint addig. Az életem nem lett könnyebb sőt mondhatom nehezebb lett és én még inkább érzékenyebbé váltam a világ az emberek dolgai iránt. Közben nem csak térben távolabbra kerültem családomtól. Hozzá kell tennem, hogy a főiskolán szociálpedagógusnak készültem és végigrágtam az ide vonatkozó irodalmak garmadát. Ezzel párhuzamosan egyre többet tudtam meg a Bibliáról de amikor lediplomáztam és Budapestre kerültem megint elmaradt a Biblia körben való jártasságom és a hitem ami odáig erősített gyengülni kezdett. Elkezdtem munkát keresni és mivel fogyatékosnak voltam tekintve - ami részben igaz, de ma már tudom, hogy odafigyeléssel sok hiányosságot át lehet hidalni - nem kaptam munkát. Végül az OPNI-ban találtam munkát majd két diplomával egy szociális foglalkoztatóban találtam magam. Iszonyú, embertelen körülmények között dolgoztam. Ha mást nem az alázatot itt megtanultam. Ami jó történt velem az az, hogy megismertem Kata barátnőmet, aki valahogy hasonló életút után került oda. Közben beiratkoztam egy teológiai főiskolára mert egyre inkább feszítettek kérdések. Ezzel párhuzamosan tönkre ment a párkapcsolatom és a főiskolát hamar otthagytam, mert az etikát nem tudtam feldolgozni lelkileg. Kínomban csak nevetni tudtam, hogy mi jöhet még?
Lényeg a lényeg, hogy egy időben elkezdtem nagyon akarni és gondolkodni azon, hogy ki is vagyok én és hogyan érthetném meg az elmúlt évtized eseményeit. Nagy erővel készültem, hogy valahogy segítek az embereknek és talán magamnak is, hogy jobb legyen valami. Igen de ahogy elkezdtem gondolkodni úgy húzott le az ár és a kétségek tonnás súlya. Ugyan ki köszöni meg neked a segítséget? Nincs is Isten és Te meg itt görcsölsz nemhogy tennél mindenkire és élnéd világod.
 
Megerősítést nem kaptam semmilyen irányból. Nem kívánok most semmilyen általam olvasott könyvből idézni mint például a szinkronicitás. Ha akarok látok párhuzamosan futó dolgokat mint pl. Katával való találkozásunk ami akár sorsfordító is lehet vagy bármi de őszintén szólva jobban örülnék most valami kézzel fogható, örök dolognak amiről tudom, hogy az enyém .

Mondhatni már minden hitem elszállt mégis tovább keresek és azt hiszem az igazi reménytelenséggel jönnek el a válaszok, mert hogy hinni akarom, hogy van végső válasz. Létemmel hatok a környezetemre és bár nem gondolkodom el, hogyan segítsek másoknak talán valakinek mégis megoldás lehetek vagy csak egy szó egy gesztus vagy bármi. Valahol mélyen az a ki nem mondott vágyam vagy elvárásom, hogy konkrétumokban - is - tudjak segíteni és én is meg tudjam fogalmazni, hogy miben kérek támogatást.
Ha jobban átgondolom az életem arra jutok, hogy mindig kellett a bátorság vagy a hit, hogy meg tudjam lépni a következő lépést. Sokszor nem is láttam a kapaszkodókat de lépnem kellett. Itt 16 éves koromig nyúlok vissza, mert úgy látom, hogy akkor kezdett a világra kinyílni a szemem. Szakmai szemmel a személyiségfejlődéshez megyek vissza és így már érthetővé is válik, hogy egy gyermek a közvetlen közelében lévő személy, személyek mintáit követi és akkor jön a dilemma amikor öntudatára ébred és egy más mintát kezd el követni.  Fő kérdés, hogy kit kövessen vagy inkább milyen mintát kövessen?
Miközben a fentieket próbálom megfogalmazni eszembe jut, amit már említettem, milyen nehéz is írni e témában. Minden mondat megérdemelne egy külön napot. Minden mondat mögött egy külön történet áll így szó szerint izzadni kell a mondatokért. Minden amit teszek a következő pillanatban elveszítheti jelentését. Inkább úgy fogalmaznám, hogy megváltozik a jelentése vagy minősége. Most a folyamatos változás van jelen az életemben így nehéz volna az állandóságról írnom, gondolkodnom. Egyetlen hosszabb állandó szakasz a főiskolán eltöltött idő volt és az az idő alatt tapasztalt dolgok. Annak volt íve. Ez azért is jelentős emlék, mert hírtelen súlya lett a dolgoknak. Súlya lett a szavaknak és a tartalmaknak amiket takarnak. Ilyen szavak a munka, barátság, szerelem, hit.  Ahogy írom e sorokat többször is visszaolvasom és minden részre rá tudok kérdezni. Miért fontos számomra az a főiskolás szakasz amikor mindennek súlya volt?
Abban az időben gyakorlaton vettem részt Nágocson egy keresztény nevelőszülői hálózatnál. Hatalmas lendülettel vetettem bele magam a munkába és nem volt kétségem, hogy amit csinálok, csinálunk annak értelme van . A gyerekek minden igényére kiterjedő munkát végeztünk: szociális munka, gyermekvédelem, fejlesztés, lelkigondozás, hitoktatás.
Odáig vetemedtem, hogy zenét is oktattam egy pár alkalommal ami teret engedett a személyes beszélgetésnek is. Az ott szerzett nagyon intenzív érzésekre próbálok ránézni. Ezek az érzések egyáltalán nem tudtak megjelenni a két munkahelyemen.
Azt látom, hogy a folyamatosság energiája nincs jelen. Valami megakasztja a lendületem. Olyan érzés mintha folyton hátra kellene nézegetnem és mindig találnék valamit ami sokkal érdekesebb annál ami előttem van.  Nem hagyhatom ki azt az érzést amit a Bibliával kapcsolatos találkozásom során éreztem.  Minden kérdésemre választ kaptam. Feltétel nélkül bíztam minden szavában. Minden napomra megadta a következő lépést és én csak mentem. A baj akkor jött amikor  már nem így tettem és én kezdtem el akarni. Azaz megkérdőjeleztem mindent magam körül. Azt nem tudom, hogy akkor hogyan alakult volna az elmúlt pár évem ha nem veszem le tekintetem az igéről. Azt hiszem boldogabb lennék.
Nehezen találom meg azt a vékony határt amin mozognom kellene. Ez az írásfolyomány inkább abban segít, hogy meglássam, még mindig magamban forgok. Az is kitűnik, hogy a bizonytalanság és a biztos közötti ingadozás hatja át soraimat. Szinte fizikai rosszullét kerülget amikor arra gondolok, mennyi út létezik és egyedül kell rajta mennem mert még abban sincs állandóság, hogy kik kísérhetnek rajta végig. Ezt ha tovább boncolom arra jutok, hogy nem tudok benne maradni egy helyzetben vagyis nem tudok egy utat végig járni hacsak nem az élet az út és akkor végig megyek rajta.
Végső megoldásnak mégiscsak a hitet találom ami életem legnagyobb kihívása. Ha létezne Pokol akkor én a hitetlenségem miatt sülnék pecsenyére. A boncolgató kérdések folyamatosan elbizonytalanítanak és rálátok arra, hogy minden apró dolog megrémít. Folyamat és értékelésből tanultuk, hogy ne ítéljük meg önmagunkat de én megteszem, mert itt van a kutya elásva. Ahogy a Biblia is írja: ha annyi hitünk lenne mint egy mustármag akkor hegyeket tudnánk megmozgatni. Én meg folyton hátrafelé bámulok. Na persze, mert mindig is utáltam konfrontálódni és kiállni a magam igazáért. Inkább mindent feladok csak ne érje szó a ház elejét.
 
Én a kis szerencsétlen lány egyszer csak megerősödtem, Istennel jártam és bár semmi nem volt egyszerű mégis minden elérhetőnek tűnt.  Az bukik nagyot aki nagyon magason jár. Nem vagyok elégedett magammal. Legszívesebben felállnék egy szikla tetejére és felkiáltanék, hogy hibáztam de nem így akartam és szembe mennék mindenkivel. Ezt azért merem írni mert valóban nem könnyű úgy menni az úton, hogy nem erősít meg valaki.. Az biztos, hogy nem akarok gyermekszerepbe kényszerülni és menni akarok előre aztán vagy mellém szegődik valaki vagy nem. Fúúú...

Most már csak a dühöm jön előtérbe. Haragszom önmagamra a hibáim miatt és nem jó most ezekről írni. Jó volna ezekről a dilemmákról valakivel együtt gondolkodni. Jó volna ha más is elmondaná, hogy hogyan alakult az élete és mit tanult belőle. Az még inkább jó lenne és kicsit helyesbítek jó lett volna ha nyomon követte volna valaki a változásaimat és érdeklődő szempárra találtam volna akitől nem tudom mit várnék és vártam volna de azt hiszem ez sem így igaz mert a lelkem mélyén érzem és megvan a tudás.
Változtatnék a gondolatomon. Mégis jó volt leírni és ennyit dolgozni ezen a témán és nagy dolgot mondtam ki a végén. Komolyan akarom venni ezeket a kijelentéseket. Azt, hogy voltak céljaim és igenis segítségre lenne szükségem és komolyan akarom venni magam a jövőben is.

Még egy gondolat. Ha igazán őszintén belegondolok a dolgokba néha mérges vagyok és nyűgnek érzem, hogy ilyen sokszínű életem volt idáig. Nem jó ez így és most már nem tudom meg nem történtnek tekinteni az ismereteimet.


* * *


Írtam egy szösszenetet:

Zsebembe rakom a Napokat,
Tenyereden csücsülök zsebemmel.

Sokszor azt gondolom, hogy nem jutok előre. Hogy hová?
Azt sem tudom. Ha egyedül kell az életet élnem így is megy na de hogy szépségemet a négy fal zárja magába?? Humor.
Mi a f...t csináljak?
Várok,
Mire is?
És az Úrnak hogyan jobb?
Rémít a név: Úr
Most hallottam, hogy az uralkodhat igazán valakin aki igazán odaadja önmagát szeretetből.
Ezek szerint az én Uram szeret engem?
Mégis félek.
De mitől is?
Hogy hírtelen jön el a halál.
Én meg csak ülök és várom.
Pedig az Atya jó.
De igazságos is.
Tehát ítél.
Mi alapján?
Hogy hogyan élek és szeretek?
Kapkodva, gyáván, hisztisen, hitetlenül.
Mi  a lényeg?
Krisztus meghalt értem is a kereszten.


* * *

A fekete lyukban mindig áporodott volt a levegő. Rácsos a kapu, lépcsősor lefelé,
Milyen lehet amikor tudod, hogy már nem jössz ki az idősek otthonából?
Siralomház.
Ép ésszel vagy leépülve jobb?
És egyszer én jövök ha így folytatom.
Itt kéne hagyni mindent...
Nemmenekülhetek.
Itt fogok rohadni.
Ezt szabtam ki magamra.


* * *


Ma megint lecsesztek a munkahelyen. Egész délután aludtam itthon mint aki nem aludt több hete. Fájtak a lábaim a karjaim.Talán álmodtam is. Ez a gyógyulás egyik jele. Megsütöttem hosszú idő után az első rántottámat. Jó a tévét nézni. Már csupán odáig kellene eljutni, hogy ne érezzem azt, hogy kimaradok valamiből. Ha bele gondolok élmény szinten már leéltem egy életet. Összesűrűsödve egy felhőben a fejem felet lebegnek az élmények, mind a 32 év. Jó volt néha egyedül otthon lenni és nézni a Music TV-t.Te jó ég, most jut eszembe, hogy én már 20 évesen is otthon ücsörögtem egyedül. Semmi koncepciót nem látok.

Még annyi, hogy tegnap baromkodtunk és elővettük fekete humorunkat: Ha már vének leszünk és már a kutyának sem kellünk, a Naplemente idősek otthonában fogunk lakni és az ablakunk a temetőre néz majd. Az én rokkant kocsim egyik kerekén Robert Smith lesz a másikon pedig egy pókháló.


* * *


Nekem ez az elmúlt 16 év iszonyú hosszú volt. Amikor az Istenről beszélek - és máskor is írtam már - nem a személyről beszélek hanem, hogy úgy vagyunk megteremtve olyan tökéletesen, hogy nem fér bele mind az amin átmegyünk. Ez most nem lényeg.
Valóban érzelmi lények vagyunk szeretetből de ez a szó nem a hagyományos jelentéssel bír. Én ki 18 évesen álltam meg. Nagyon akartam fősulira meni itt Pesten. Ez volt az álmom. Nagyon megdolgoztam vagy megszenvedtem a munkámért s közben próbáltam nézni a világot és igazságot tenni de kicsit elfáradtam. Bizonyos, hogy mások is így vannak de most érzem hogy kész. Már a zsigereimben érzem az ingázást. csak hogy pénzt keressek miközben annyi jó dolgot lehet csinálni. De ezek csak szavak. Most gondoltam el, hogy milyen jó kis zenekart csinálhattam volna és a tv-ben mennyi jó zene van. Viszont a keserűségből való zenélés nem jó. Azaz aki azért teszi, mert ...

Én jó akartam lenni és nekem is van fájdalmam. Az Isten-kép dől meg ilyenkor.
Tiszta a lakás és jó nézni a tévét. Szinte boldoggá tesz.


* * *
 
Ma reggel , ahogy jöttem az angol utcán keresztül, az jutott eszembe, hogy milyen jó, hogy süt a Nap és milyen jó, hogy ebben vagyis abban a pillanatban senki nem szól hozzám és nem zavarja meg ezt a pilnnatatot-azaz azt.

Egy fekete cipellő van a lábamon egy feket pamutharisnya egy barna térdíg érő szoknya ami kicsit rongyos hatást kelt, mert így lett szabva és egy fekete kapucnis felső.


***

Ma megint lecsesztek a munkahelyen. A dabasi polgármesterrel találkoztunk.Egész délután aludtam itthon mint aki nem aludt több hete. Fájtak a lábaim a karjaim.Talán álmodtam is. Ez a gyógyulás egyik jele.Megsüttem hosszú idk után az első rántotámat. totálisan leálltak az emésztő szerveim és a szaglásom is évek óta szüneel. Jó a tévétnézni. Már csupán odáig kellene eljutani, hogy ne érezzem azt, hogy kimaradok valamiből. Ha bele gondolok élmény szinten már leéltem egy életet. Összesürüsödve egy felhőben a fejem felet lebegnek az élmények, mind a 32 év.Jó volt néha egyedül otthon lenni és nézni a Music tévét.Te jó ég, most juit eszemb, hogy én mág 20 évesen is otthon ücsörögtem egyedül. Semmi koncepciót nem látok.


***

A fekete lyukban mindíg áporodott volt a levegő.Rácsos a kapu, lépcsősor lefelé,
A mamám az idősek otthonáan rohad.
Milyen amikor tudod, hogy márnem jössz ki onnan?
Siralomház.
Ép ésszel vagy leépülve jobb?
Anyám is így jár majd?
és én jövök ha így folytatom.
Itt kéne hagyni mindent...
Nemmenekülhetek.
Itt fogok rohadni.
Ezt szabtam ki magamra.


***
Nos annyi, hogy nem gondoltam volna, hogy valaki olvassa a bejegyzéseimet. Na igen, Amelie egy jó téma.Még annyi, hogy tegnap baromkodtunk és elővetük fekete humorunkat: Ha már vének leszünk és már a kutyának sem kellünk, a Naplemene idősek othonában fogunk lakini és az ablakounk a temetőre néz majd.Az én rokkant kocsim egyik kerekén Robert Smith lesz a másikon pedíg egy pókháló.


* **


Írtam egy szösszenetet:
Zsebembe rakom a Napokat,
Tenyereden csücsülök zsebemmel.

Sokszor azt gondolom, hogy nem jutok előre. Hogy hová?
Azt sem tudom. Ha egyedül kell az életet élnem alán így is megy na de hogy szépségemet a négy fal zárja magába?? humor
Mi a faszt csináljak?
Várok,
Mire is?
És az Úrnak hogyan jobb?
rémít a név:Úr
Most hallottam, hogyaz uralkodhta igazán valakin aki igazán odaadja önmagátszeretetből.
Ezek szerint az énUram szeret engem?
Mégis félek.
De mitől is?
Hogy hírtelenjön el a halál.
Én meg csak ülök és várom.
Pedíg az Atya jó.
De igazságos is.
Tehát ítél.
Mi alapján?
Hogy hogyan élek és szeretek?
Kapkodva, gyáván, hisztisen, hitetlenül.
Mi  alényeg?
Krisztus meghalt értem a keeszten.

***

Na, valaki? Jár erre?Most voltunk moziban.
Vége a Tournak.
Jövőre kint szeretnék lenni az utolsó napon.
Éljen Párizs.
Tegnap lovagoltam egy Bence nevű lovon. Terápiás ló.
Hatalmas élmény volt.


***

Néha azt kívánom, hogy inkább had kárhozzak el de nagyon szeretnék még egyszer a családommal lenni ami olyan ritka volt, hogy nem is emlékeem már rá. Aki a Bibliát ismeri az tudja, hogy a kárhozat egyenlő a megsemmisüléssel és Isten törvénye igazságos. Ha nem kovetem őt akkor meghalok végleg és ennek így kell lennie, hogy az utolsó ítéletkor mert ha Isten nem lesz igazságos akkor az emberek nem fogják őt érteni. Azt hiszem mindenki meg fogja tudni miért történtek úgy a dolgok ahogy történtek.Nos én sokszor még így is aám közelében lennék de akkor mi csak az utolső ítéletkor fogunk találkozni de onnan nekem az örök halál jut.

Aki egy kicsit is hisz és ugy érzi, hogy most erősebb a hite és erősebb ő maga is akkor imádkozon értem . Én feladom.


***

Azt hiszem, amikor kislány voltam én már akkor megtértem a kaolikus hitben. Ez kicsit ciki, mert nem éek egyet sokmindennel de most ahogy visszaemlékezem énmégis ott tértem meg.Ez nem is tudom, hogy mikor cikisebb. Ha gyerekkét próbálja valaki gyakorolni a hitét és rájön , hogy a társai nem értik őt, főleg ha a családban senki enm hívő. Nagyon gyorsan rá kell jönnie, hogy jobb ha megy a többiek után. Persze soha nem lesz már nyugalma hiszen rájött valamire amit a többiek elvetnek. Ha felnőtt akkor még rosszabb. A sok kishitű, gátlásos ember aki inkább a magamutogatásban éli ki rjtett elégedetlenségét. Majd pont egy felnőtt fogja azt elismerni, hogy talán ő is hisz vagy a fee tudja. Jaj, és ha véletlenül még egy ima el is hangzik azt már sehova sem tudja tenni Magányra ítélt aki egyedül jár hitben. És a legrosszabb érzés, amikor a szüleim nem tudnak mit kezdeni a dologgal.  Persze a megtérés fura dolog. Lehet, hogy már szüleim is önmagukban megtértek de nem gyakorolják a hitet. Ez pedíg baj. Ésmegint magam maradok. Borzalmas magány ez.Amikor imádkozom nem is tudom mit kérjek mit mondjak.


***

Haha, olyan jó , hogy nem láok jól. Még egy kurva koncertre sem tudok eyedül elmenni csak ha valaki a seggemben van. Még jó, hogy lekéstem az Alanis Morisette koncertet de majd bemesélem magamnak, hogy nem akartam rá elmenni. Egyébként meg nincs olyan ember a világon akit ez kurvára zavarna. Még jó, hogy a the Cure-ra eljutottam. Sem bicajozni sem semmit nem tudok csinálni. Ülök a négy fal között és kitalálhatom, hogy mivel töltsem az elkövetkezendő pár évzizedet. ha szerencsém van nem tart sokáig.Majd azt is elhietem magammal, hogy mind az amit mások tesznek az csupa szar dolog és nem is baj, hogy nem veszek részt bene.Kedves olvasó. Itt egy 32 éves hölgyemény ír és talán már meg is kaptam az össze stigmát ami ezel jár.


-**

Emlékszem amikor egy barátomat elcsábítottam a Petőfi Csarnokba.Előre vetítem, hogy őt sem kellett félteni a durvább helyektől. Nos halálra röhögtem magam, mert a The Cure klubban nem látott mást mint fel , alá mászkáló emberkéket akik lehajtott fejjel mászkáltak a melnakólikus zenére. Egyesek a sarokban vagy a lal mellett ücsörögtek szintén magukba mélyedve.Hát ez sokk volt neki. Volt egy kis Robert nevű srác aki valóban mint Robert smith nézett ki.

Na vele gyorsan eliszkolt venni két sört mert annak legalább volt értelme.
Csak szar belegondolni, hogy már sokan elmentek az élők közül.
Az a bizonyos arany lövés. Na nem.

Persze mi is megyünk.Ki előbb ki később. Ja de még a végén kapom a kritikát, hogy milyen lehangoló vagyok. Hát az tuti, hogy nagyobb összetatás volt bennünk mint bármilyen egyesülésben, csoportban, családban. Na igen. Ma már tudom. A pénz meg az idegen pina és fasz.

Persze egy jó üzleti fogás mellé ez mind jár.A templomot meg csak mutatóban látta és a gyerekét óvta is tőle be ne menjen nehogy kiderüljön, hogy valami kurva nagyot hibázott.
Hm érdekes.

A Fekete Lyukban nem volt szükség pszichológusokra. Egy-két ifjúságvédelmis volt lent, aki bírta. Na ja. 15 évesen megerőszakolt lenyka és a kedves mostohapapa volt a megrontó. Éljen az elmebaj.

A kislány azóta vagy a diliházban rohad, mert rohad. dolgoztam ott. Az összes lófasz terápiát kipróbálják rajtad hátha lesz tőle normális apád, anyád meg Istened. A doki meg hazafelé megdugja a kurvájt aztán haza megy és útközben vesz egy kiló kenyeret. És közben a farkát is veri és azt hiszi , hogy most ettől ő nagyon wery,wery,wery.
Szóval vagy ott rohad vagy...

De ugye nem feltételezed, hogy olyan kurva szerencséje volt, hogy valaki így is...
És már boldog házasságban él...

Na nem.

Volt ott egy mozgássérült leányka. Pici, alacsony termetű volt. Hát az tuti, hogy nem lett kiutálva soha. Ha jól tudom,egy dark fiú felesége lett. Na igen. Ő nem gondolta végig, hogy na ennek a lánynak rövidebb az egyik lába és vajon hogyan nevel fel egy gyereket.
Ezt a lányt pár éve láttam a Szigeten. Mindíg fekete ruhában járt és fekete kalapja volt.


***

Ja, ha már ekkora az arcod...Ajánlok egy jó munkát az idősek otthonában és majd rájössz...
Ki éli szarul az életét?
Egyszer megtudod te is.
Mert vannak , akik a szociális szférában dolgoznak Isten tudja miért de ha nem lennének akkor te is megdöglenél egy komolyabb betegségben.
Lassan orvos sem lesz mert mindenki elmegy és meg is értem.
A nyomortól be lehet kattanni.
Azaz nem így van. Ha lenne hite az embereknek akkor nem kattannának be de a sok paraszt miatt már az sincs.

Nem baj. Egyszer mindenki megtudja és majd nyüszíthet a féreg.

***

Nos, érdekes. Nem tudom követni az olvasók ízlésvilágát. Az intellektuálisabb dolgok kritika nélül maradnak. Miról írjak nektek?Moszkva és a nagy Öröszörszág?
Ááá.
Ja bírom, hogy valaki állnadóan leba..arint engem. Az a baj, hogy annyi primitív buta ember van, hogy hiába is írnék.
Biztos én élem szarul az életem. Az a baj, hogy valami értékrendet akartam kialakítani de pont az ilyen luzerek miatt szenved az emberiság kisebb része akinek még van valami lelke vagy vn valami a fejében.
De biztos te csinálod jól barátom.
Lehet, hogy nekem is bele kéne fosnom a dolgokba aztán mindenkinek osztani az észt.
Nem hogy kitalálnál valami ujat.
Kisapám.

***

Most, hogy tudom van egy olvasóm aki a közvetlen kollegám visszafogottabbá tesz de ha lehet most nem ez lesz az elsődleges.Egy ember miatt próbálok jó vagy jobb ember lenni és ez az anyám.
Csak az ő fájdalma fog vissza amit okozok neki nap mint nap. Egyébként lefosom a gatyám szárát és fuck of.
Mi a faszért játszam el azt aki talán nem is vagyok. Na, kész a zongorám. Hmm, szépen szól.
Na de mindegy.
Egy prostinak több az érzelmi élete mint az enyém.
Madonna: Bad girl.
Kedvenc számom volt.
 Az a baj, hogy csak a szemetet ontom és abból meg van elég.
Aki tud az imádkozzon.

***

Most hangolják a zongorámat. Darabokra szedték szt s még a billentyük alatt is kiporszívozták a port. Nagyon precíz munkát végez a bácsi de én már fáradok. Ő persze élvezi de az én fejem már fáj.Ma olvastam egy barátnőm blogját és micsoda meglepetés megint ugyanarra gondolunk mint tíz éve. Pedíg egész másként élünk.Én még mindíg a halálkérdésén filózok bár már kaptam választ a Bibliából és próbálom megérteni. Én azt hiszem-most, hogy valahogy bele kellene símulni az életbe és minden nap háát adni igazán és akkor valahogy belesímulok a halálba is.
Ezt azt hiszem most csak én értem.Valahogy nem tudom elképzelni, hogy egy disco parketen érjen a halál miközben pörgök ezerrel, persze ez még változhat.
Mégiscsak elmennék Párizsba egy kicsit és vennék még egy kutyust magamnak mert nagyon hiányzik a Cézár kutyám.Ő mindíg az enyém marad de biztos, hogy ha lesz még egy kutyám őt nem hasolnlíthatom hozzá mert ő is csak egy volt azaz még van egy másik gazdinál.
Mostanság azon veszem észre magam, hogy tájképeket nézegetek. Persze nem tudom Istennek milyen terve van velem. Itt kell e szolgálnom és hordoznom e város terheit vagy valahol nagyon eltértem a járandó úttól.
Győrben igazán Istennel jrtam. Szenvedéses idő volt de tele voltam reménységgel.Ezt a reménységet keresem ot-hat éve.Vagy ki tdja mit...
Azt hiszem mostanság a szeretettel vannak gondjaim. Ha valaki megtalálja a saját szeretetnyelvét azaz megtalálja azt a közeget akik ugy szeretik ahogy az neki jó az nagyszerü dolog. Bennem aludt ki valami de nem tudom mi. Meg kell találnom.
Szóval a tájképetk. A jóesés egy fenyővel az szép.
Azt hiszem imár sokadjára ebben a fejezetben, hogy erőszakot végzem önmagamon. Minden energiámat arra fordítom,hogy másokhoz közeledjem de ez legbelül nem őszinte. Akik adnák azt nem fogadom el vagy nem ugy adják ahogy kéne akiktől várnám nem adják. Ez most bennem is zavaros mert most nem az önzés oldalát akartam kifejezni. Sőt egyáltalán nem.
Amikor olvasótáborosok voltunk akkor őszintének éreztem minden közeledéstl. Most nem érzek ilyesmit.
Mintha elfelejtettek volna szeretni az emberek. Egy őszinte ölelés kéne vagy több.
Hányszor meglapogattuk egymás hátát még mi nők is. Szabó Attiláék meg vigyáztak az erkölcseinkre.Aztán már nem kellett vigyázni mert valahogy egymás szívébe égtünk. A párkapcsolatok aztán valahogy szétszedtek minket. Mindíg az szedi szét a társulatot aki nem volt benne.


Valaki valamit nagyon elhibázott.

Jaj bácsi, mikor lesz kész a zongora???

A fejeeem...

***

Egy kép jut az eszembe, amikor Békásmegyerre mentünk HÉV-vel és anyukám fogta a kezem. Egy külön órára mentünk, mert felvételizni akartam egy zenei gimnáziumba. Szolfézst tanulltam.Hatalmas panel lakótelepen vezetett át az utunk és egy kapualjba mentünk be ahol egy közönségesliftbe szálltunk be. A lakás, ahová beléptünk egy egyszerű panellakás volt de nagyon meleg hangulata volt.Talán a tanárnőm-akit Klárinak hívtak és a zongoratanárom tanítványa volt- nos Ő lehett talán 23-24 éves vagy picit több. Az egyik szoba egy pianinot rejett magában. Egy állólámpa és egy zongoraszék állt előtte. Itt töltöttük el a msfél órát míg édesanyám türelemmel várt rám. Csak ő volt erreképes no meg a mamám. Édesapámról a mai napíg nem tudom mit gondol rólam.  vajon milyen lehet 20 évesen réjönni, hogy a gyerekük nemegésséges? az öcsém ma 20 és nehezen találunk egymásra. Ő nem érti a fáradtságot az arcomon éslátom a zavart amikor egy vele egykoru barátja leleplez minket a villamoson. Megy a maga útján miközben azon tünödi hol a helye, mit is érezzen, mit mondjon.
Egy foagyatékos gyerek ésa szülője közt általában szorosabb az érzelmi kapocsmég ha szabadulnának is egymástól. Ahoz, hogy a gyereked ne halljonmeg mielőbb mindíg a nyomában kell lenni. folytonos a testi kapcsolat és ez beég az agyba. Így hát közös köldökzsinóron élnek azt hiszem halálukig.

***

Bocsáss meg. Valóban. Nem sokan voltunk ott azon a helyen. Egy maroknyi csapat.Ez a bölcs ember aki telve volt szeretettel, értelemmel , nagyon sokat várt míg rátalált az ő kedvesére.
Rengeteg megpróbáltatás után házasodhattak csak össze.
A nőt nagyons sokan bántották-hogy miért nem fontos.
Minden férfi és nő egyformán jön a világra és semmivel sem visz el többet magával a másiknál.
Mezítelenül születünk és mind meghalunk.
Mindegy hogyan hívnak, hol és hova születtél.
Senkinek nincs joga megnyomorítani, lelkileg vagy bárhogy megsebezni egy máik embert. Mindennel el kell majd egyszer számolni és ha más enm a saját lelkiismeretünknek.
Nos amint már említettem azaz amit én hallottam, nincs annál szívszaggatóbb amikor a megtalált gyöngy ami valóban néked adatott , tele van fájdalommal. Egy nő nem felejti el a bántásokat és egy férfit is nagyon meg lehet sebezni. pl egy alkohol mámorban levő férfi nem hiszem, hogy méltó egy nőhöz és fordítva stb.

Nem az a kérdés kedves kérdező, hogy miért hagyja valaki a kedvesét , hogy sérelem érje.
Az a kérdés, hogy miért kell védeni? Hogyan fordulhat elő, hogy bárki megengedje magának, hogy ne uralkodjon magán?

***

Egyszer régen, nagyon régen,Sűrű erdő közepében...
Nem.
Egyszer régen volt egy hely ahol még hittek az emgberek a jóságban és tisztaságban.
Ezen a helyen hittek a szeretet erejében a házasság szentségében.
Ezen a helyen egy bölcs azt mmondta: Ha egyszer igazán megszerettek majd valakit, ki ki akit az Úristen neki rendelt, akkor megértitek miért olyan borzalmas, hogy más érdemtelenül illette őt, becsmérelte, megalázta.
Minden ember gyöngy az Isten tenyerében.

***

Nos, ez az abortusz téma és az ide kapcsolódó fejezetek úgy látom megfeküdték a gyomrokat.Azt gondolom, hogy jobb ha mindenki önmagába néz és azt az egy hozzászólót kérem, hogy fogja vissza magát. Nem szeretem a hiteltelen embereket.
Nagyon szép gondolat, hogy a nőnek több ereje van morálisan de akkor azt mondom próbáljnő létedre kiszabadulni egy olyan lakából ahol egy pasas állja útadat és ha mondjuk pont nem tudod tökön rúgni akkor nem úszod meg.Na ja de morálisan és lelkileg sokkal erősebb a nő. Hát éld át aztán beszéljünk róla.
Aki dolgozott már gyerekotthonban és látott egy két emberi sorsot az talán értelmesebb hozzászólásokat tud produkálni.
Na lecuppanok a tmáról.
Maradjok annyiban , hogy amint látom az igen igen értelmes magyar társadalmat mindenki megérdemli a sorsát. Minden nő és minden férfi.
Buta, primitív, erkölcsten, egoista, műveletlen, birkanyáj.

***

Tényközlés:
Akár indulatot vált ki akár nem , az abortusz kérdést mindíg a nő dönti el.


Ebben a témában baromira nem érdekel, hogy egy anya hogyan szorítja magához a gyerekét és hogy abban mekkora erő van.Bocsi.
Gondolom akit megerőszakoltak az is anya mivel gyermek fogant a méhében. Ő is ujjongva szorítja magához nem??
Ez a sok agyatlan , elfogult...
 Áldatlan állapot c. könyv.
Neki lehet ugrani.
Az meg igen biztos, hogy nem vagyok okos a témában de te sem így nem értem a reakciót.

***

Nos a kérdésre válaszolni tudok indulatból és másként is ha nagyon szeretnék.Szerintem az abortuszért minden nőt elszámoltatnak elsőnek itt a földön-társadalmi szinten és a férfiak által másrészt, másfelöl mindenki elszámol az életével egyszer így ott az ismeretlen világban is meg lesz ítélve. Így azt gondolom, hogy alázattal lehet viselni azt a tényt, hogy élet és halál ura akar lenni valaki de nem ússza meg. Persze a férfi megússza.
Nem gondolom, hogy igazán boldog élt létezik ezek után.beleég az idegrendszerbe mint a gerincvelőbe a drog.Nyomorúság és örök szolgálat lesz osztályrésze aki ezt átéli.
Nincs rá bocsánat.
Ha cinikus akarok lenni akkor azt mondom tegye össze a lábát mindenki és nagyon szorítsa.
Igen vita van még aról is, hogy a megerőszakolt nőkkel mi van főként ha teherbe esnek.
...
Iszonyatos mit tud müvelni egy ember a másiikkal.
Mocsoda erő lakozik egy férfiban.

Nem tudok okos lenni.

***

Romeo et Juliette Csorba Kinga2008-11-13 04:26:53
Tetszik ez a musical. Főként franciául. Azt hiszem nagyon megszerettem ezt a nyelvet. Nagyon nehéz de mára nem bánom, hogy franciát tanultam.Valahogy nagyon megfog a franciák stílusa. Igen , stílusuk van.
Min a férfiak mind a nők tetszenek nekem. Sokan mondják, hogy a magyar nők szépek. Valószínülg így is van de a kisugárzás nincs meg bennük, bennünk. Ránézek egy franciára és valóban stílusa van.
Számomra az egyéni megjelenés több mint a szépség.
Jó belenézni egy olyan tekintetbe ami nem ereszt el. olyan mintha az élet áradna ki belőle.


***

Volt valaki a koncerten tegnap?Milyen volt?
Nagyon elmentem volna és mindíg megfogadtam, hogy a pénz nem lehet akadály.
Az volt értelmes aki nem hagyta ki.
Fantasztikus lehetett.
Idén ez már a második koncert amit kihagyok.
Egy The Cure lett volna ha nem hallgatok másokra.
Na de kérem a beszámolókat a Jear-ról.

***

Hihetetlen, hogy még most is aztveszem észre, hogy a média határozza meg a gondolkodásom pedíg nem mondhatnám, hogy túlzásba viszem a média követését. Azaz nem mintha egy személyről lnne szó, bár tulajdonképpen úgy él, mint egy személy.azt figyelem magamon, hogy úgy akarok kinézni mint a csajok a képernyőn pedíg tudom, hogy a fénytechnika meg a smink stb sokat dob na meg a jobbnál jobb cuccok.Egyszerüen nem tudok szabadulni. Mindenhol ezt látom.Ez tényleg röhej, hogy az tölti ki tudat alatt az életem, hogy ennek próbálok megfelelni és ha sokat dolgozom és nincs időm magamra már rosszul vagyok.
Márpedíg mostanság inkább negyvennek nézek ki sőt talán most ők lepiálnak.
Röhej.
Sokan beszélnek arról, hogy fogadjuk el önmagunkat de ez is duma, mert tul.képpen senki nem fogadja el önmagát természetesnek.
A művészeti ágakban születő dolgok is hazudnak sokszor, mert pl. a színpadon játszuk el, hogyan kéne az életben létezni stb.
Azt hiszem egyenlőre körömfeketényi őszinteséget nem lelek sehol. Na de addíg is marad a rivalizálás a versengés. Ez is valami.


***

Legfeljebb megyek egy barátomhoz hajléktalanozni.Kicsit visszaesés ez mert így 32 évesen se gyerek se család se munka de még tudom a szocmunka rejtelmeit:))
Kár, hogy pont tegnap főztem ki kilencven fokon kt pulcsimat, mert hirtelen most nincs másik de talán gyorsan veszk egyet míg megtehetem.
Ja , a valóság az, hogy nyakig ülök az adósságban is.
Na igen.
Hát aki a The Cure-ban socializálódott azzal megesik ez.
Szerintem még nagyon optimista vagyok.
Ha gyerekként nem zongorát hanem fuvolát tanultam volna akkor most elmehetnék utcazenésznek de ezt is bebuktam.
Valami javaslat??
Kurvának már öreg vagyok.
Azt a szedd már össze magad-ot köszi de ha nem lennék jó humoromnál meg főként hideg fejü akkor most elküldenélek a p...ba mert hát ugye a rezsit itten is pénzért mérik.
No de legfeljebb áruba bocsájtom magam:))

***

Köszönöm,Próbálok visszatérni önmagamhoz.
Egy kicsiny faluba megyek el pihenni. Talán kicsit olvasgatok is ha tudok, mert ha nem derült volna ki én alíg látok valamit ami nem baj csak tény.
Egyébként azért rúgtak ki, mert elvileg sokkal több van bennem és nem mutattam ezt meg.
Igen de én nem akarok másokon átgázoni és még családom sincsen és ha minden nap leházolva megyek haza és kiégve, esélyem nincs semmire.
Nem akarok idegbeteg lenni és már nagyon közel állok hozzá.
Nem akarom a környezetemet jobban szorongattatni.
Tegye ezt az,
Címkék: ...