Bártfai Ernő: Egypercesek
No 1.
Biztos ami biztos
MEGHÍVÓ
Kedves Barátom!
Ezúton szeretettel meghívlak egy szűk családi-baráti körben (természetesen, mint mindig :) személyem ünneplése céljából tartandó összejövetelre, melynek pontos időpontjáról, miként helyszínéről is később értesülhetsz. Így csak javasolni tudom, hogy kövesd figyelemmel a fontosabb megyei vagy szerencsés esetben akár országos napilapokat. Ha minden a terveim szerint alakul, akkor a nemzetközi, de legalábbis a hazai rádió- és televízióállomások is előzetesen hírt adnak majd az eseményről. Jól ismersz, sejtheted, hogy én csak szerény fogadásra gondoltam, ám - és ez még csak nem is a legmerészebb álmaim között szerepel - valamely állami intézmény átvállalhatja a költségeket. Szóval nehogy kihagyd, mert közönséges halandónak csak egyszer van temetése!
No 2.
Hogyan legyünk boldogok?
Akár egyetlen hívő, vagy közösség is - választott posztulátorán keresztül - kérheti az eljárás megindítását. Az aktor (kezdeményező) nevezi ki a posztulátort a főpásztor jóváhagyásával. Ha úgynevezett "régi ügyről" van szó, akkor már nem élnek olyan tanúk, akik hitelt érdemlően nyilatkozhatnának Isten szolgája életének egyes részleteiről. A helyi főpásztor kinevez egy bíróságot, egy olyan egyházi testületet, amelynek feladata, hogy a tanúvallomásokat összegyűjtse. Ezt megelőzően Isten szolgájának írásait meg kell vizsgálni, hogy a katolikus hittel és erkölccsel megegyeznek-e, és történész szakértőkre is szükség van, akik már az egyházmegyei szakaszban nyilatkoznak az illető személyiségről az összegyűlt dokumentáció alapján. Ez egy fontos, XX. századi újítás. Ha vértanúról van szó, akkor nincs szükség csodára, hitvalló esetében viszont ekkor kezdődhet meg a csoda kivizsgálása, amely három lépcsőben történik. Ha minden papír rendben van, s Rómában kimondták az áment, akkor máris boldognak mondhatjuk magunkat… - de miket beszélek?! A hatályos rendelkezések szerint a boldoggá avatási procedúrát csak az illető halála után öt év elteltével lehet kezdeményezni.
(Haider Márta Kovács Gergely, okleveles posztulátorral történt, Boldoggá és szentté avatások az Egyházban című beszélgetése alapján. Közelkép
http://web.axelero.hu/kesz/jel/05_06/kozelkep.html)
No 3.
"20 év múlva"
- Doktor úr, nem tudom kiverni a fejemből azt a nőt! Nagyon-nagy szerelem volt! Pedig próbáltam így és úgy elfelejteni, nem ment. Segítsen nekem!
- Nyugodjék meg! Húsz év múlva, ha véletlenül szembejönne magával, úgy fog elsétálni mellette, mintha csak a saját felesége mellett haladna el.
No 4.
Maximális élvezet
Alkonyat után az igazi, amikor a tájnak és a tárgyaknak már csak a körvonalai látszódnak. Szépen felhajtjuk a fedelet úgy, hogy 270 fokos szögben mozduljon el eredeti helyzetéhez képest. Kissé föléhajolva beleszagolunk, majd szemügyre vesszük aznapi vacsoránkat. A finomabb falatokért alkalmasint mélyen be kell nyúlni, így egész a vállunkig is összemaszatolhatjuk magunkat. A rutinosak már mit sem törődnek az esetlegesen arra tévedő járókelők pillantásaival, elvégre de gustibus non est disputandum. Másrészt, van, aki csak a kukázásban lehet ínyenc!
No 5.
Csak óvatosan!
Egy rendkívüli mozzanat tarkította a megyei labdarúgó bajnokság hétvégi fordulójának (amúgy sem szürke) eseményeit. A Kerepestarcsa-Csévharaszt derbin a hazaiak büszkeségét, K. Balázs, középcsatárt a 40. percben kiállította a bíró arra hivatkozván, hogy amaz lopta a távolságot. A házigazdák benjáminja azzal védekezett, hogy neki gyerekkorában megígérték: a távolságot, mint üveggolyót megkapod.
(Sajó László öt és feles című kötetének részlete alapján)