Bevezetés

Ahogy most visszagondolok főiskolás éveimre, akkoriban két erős szellemi hatás ért. Az egyik tanulmányaim során. Szociálpedagógia szakon végeztem és sok pszichológiai kérdéssel foglalkoztunk. Lehet a látásommal is összefügg az hogy engem régóta érdekelnek a belső lelki történések. Talán nem túlzok ha azt mondom van bennem empátia. Sajnos nem tudtam közel sem annyit olvasni erről amennyit szerettem volna. De később is mindig megtaláltak az ilyen problémák, munkahelyen, baráti körben. Ez egy olyan dolog amivel szívesen foglalkozom. Tanultam szupervíziót is főiskola után az IBS-ben. De ha belegondolok amikor még tizenévesen a Fekete Lyukba jártam és Cure rajongó voltam (vagyok) ott is leginkább valami spiritualitás az ami megfogott.

A másik hatás barátnőmtől jött aki családilag kötődik a Keresztény Adventista Közösséghez. Általa egy új lelkületet ismertem meg. A kollégiumban Bibliát olvastunk, együtt imádkoztunk, elkezdtem én is gyülekezetbe és olvasótáborokba járni. A szüleim akkoriban váltak és nekem sokat jelentett az a lelki kötődés amit Isten és a közösség felé éreztem. Akkoriban még nem gondolkodtam azon vajon amit a főiskolán illetve a gyülekezetben hallok vajon milyen viszonyban van egymással. Ez a két dolog egymás mellett futott. A Tanár úrtól is hallotuk egyetemista korában hogyan szembesült hasonló dilemmával.
Aztán Pestre visszakerülve elkezdtem dolgozni a Vadaskertben meg rehabilitációs munkahelyen és próbáltam támaszkodni arra amit pszichológiából tanultam. A hitbeli kötődésem sajnos gyengült mert időnként túl sokirányú volt a nyomás. De ha tehettem mentem a Sola-ra meg a közeli református ificsoportba és olvastam a Bibliát.

Lélek-értelmezések

Most már tudatosabban próbálok viszonyulni ehhez a kétféle közelítéshez a lelki kérdésekben. Nem mondhatom hogy tisztán látnék. Hogy meg tudom magamnak fogalmazni egyáltalán azt hogy mi is a lélek. Ezért is volt fontos számomra amit az előadásokon a pneuma és a psziché különbségéről hallottam. [1] Próbáltam a neten is olvasnivalót találni ehhez. [2] Ezekben utalnak az ember kettős (test-lélek) és hármas (test-lélek-szellem) felfogására. Utóbbinak az alapja hogy az ember mint lélek (psziché) nemcsak másokkal és önmagával van kapcsolatban, hanem mint szellem (pneuma) mindenek előtt Istennel. Az előadásból úgy értettem hogy a pneuma az élő emberi testben pszichévé lesz. Arról is olvashatunk hogy a pszichológusok gyakran inkább csak lelki jelenségekről beszélnek mert magát a lelket tudományosan kevésbé lehet megfogni.

Szembesülve ezekkel a kérdésekkel nehéz nekem állást foglalni. Pedig nyilván van gyakorlati lelkigondozói vonatkozásuk. Hogy hogyan közelítsünk a másikhoz ha ugyanazt a hitet valljuk vagy ha a másik másban vagy egyáltalán nem hisz. Amikor az IBS-be jártam ott az egyik záródolgozatban ezzel birkóztam. [3] A szeretet alapú kommunikációt próbáltam értelmezni. Idéznék belőle egy ide illő részt. "Ha sikerülne szupervíziós gyakorlatomat a keresztény hit alapjára helyezni s benne a szeretet érzelmi-kommunikációs terét megnyitni úgy érzem esély lenne … pozitív változások segítésére mind az egyéni mind a csoportos szupervízió során. Itt felvetődik azonban hogy a hagyományosabb pszichológiai felfogás és az alkalmazható technikák is megkövetelnek bizonyos távolságtartást, objektív mérlegelést a szupervíziós folyamatban. Hogyan egyeztethető össze a kommunikációban szakmaiság és szeretet, tárgyilagosság és kegyelem? Ez a dilemma ismert, én is olvastam régebben Gyökössy Endre munkáiban [4], és személyesen ismerek református lelkészt is aki szupervíziót vezet. [5] Különösen akkor vet fel kérdéseket ha a szupervízor ateista környezetben dolgozik és a hit nem kapcsolja eleve össze őt a szupervizáltál." Úgy érzem ez nagyon hasonló dilemma mint amiről fentebb a vallásos és pszichológiai közelítés kapcsán írtam.
A hitben válaszokat találtam és találok. Még ha van hogy meg is ijedek szinte attól ami bennem kavarog. Van hogy úgy gondolom nincs is talán szükség pszichológiai elméletekre legalábbis a magam számára. De persze sokan vannak akik erről másképp gondolkodnak. És az ő lelküket lehet a pszichológia jobban megérinti vagy magyarázza? Tanultam már többször a különböző lélektani iskolákról. Ha a pszichológia a tudattalant vizsgálja, mit mondhat tudományosan a hitről? A hívő Isten-kereséséről?

A valláspszichológiái közelítés

A valláspszichológiáéval még csak most ismerkedem. Megpróbálom összefoglalni röviden amit erről olvastam. A valláspszichológia tudomány mely a vallásos személyiséggel és közösségekkel foglalkozik. Vizsgálja a vallásos attitűdöket, azt hogy hogyan hat a vallásosság a lelki egészségre. Azt is hogyan fejlődik valakinek a vallásossága különösen krízishelyzetekben. Hogyan alakul az istenképe és küzd meg a hitéért. És foglalkozik a vallás-lélektani kutatások történetével és módszereivel. A valláspszichológiának nem feladata hogy a hit igazságáról véleményt alkosson. Ahogy ők nevezik a szubjektív vallási élményt kell vizsgálnia a lélektan eszközeivel.

Rátaláltam a Magyar Pszichológiai Szemle 2003/1. számáéra, amelyet a valláspszichológiának szenteltek. A cikkekből kiválasztottam a vallási megtérés témáját. [6] Ezt saját lelki életemre is vonatkoztatni tudom. Az írás elöljáróban említi hogy a pszichológia a megtérést lelki jelenségként és emberi viszonyrendszerben értelmezi. Nem pedig olyanként amely Isten elhívásával kezdődik. "A tények megtalálásában a lélektan és a vallásos tapasztalat tökéletesen megegyezik. Csak a pszichológus a hatóerőket lehetőleg a tudattalanban keresi, a hívő ember meg magából Istenből származtatja." [7] A megtérés jellemző motivációi között említik a félelmet  - nemcsak a haláltól de az élettől, a kudarctól, a magánytól is -, a bűntudatot és a családi, baráti környezet hatását. Leírják a megtérési folyamat két alaptípusát. A drámait melyet többnyire negatív életélmények konfliktusok előznek meg és gyakran követi visszaesés a hitben. És a vallási tapasztalaton nyugvó fokozatos megtérést. A személyiség lelki újjászületése ennél harmonikusabb de mindkét esetben nagyon fontos a gyülekezet támogató ereje. Elgondolkodtató volt számomra amit a cikk arról írt  hogy a megtérésben nem a személyes elhatározás a döntő. Hanem azt az isteni kegyelem indítja el megnyitva lelkünket a kinyilatkoztatás felé. Sokszor a saját akaratot mely a régi énünkhöz ragaszkodik és ellenáll inkább fel kell adnunk hogy a megtérés megtörténhessék. A megtérést gyakran kíséri meg nem értés a környezetünkben és ebben is megtartó ereje van a gyülekezetnek. A gyülekezetbe befogadással teljesül be a megtérés. A következményei pozitív lelki élmények melyek közül a legfontosabb hogy a korábbi elbizonytalanodást felváltja a biztonság amit az Istenhez való tartozás ad. Átalakul a hívő személyisége életvitele értékrendje. Szeretet- és felelősségteljesebb lesz másokhoz való viszonya.

Most az a kérdés merül fel ismét bennem hogy ha bibliai alapú lelkigondozást végzek mi a feladatom? Különösen ha úgy gondolom a lelki problémák megoldásának alapvető útja a hit iránti érzékenység lehet. Mennyire alkalmazhatóak eredménnyel így a pszichoterápia technikái? [8] Nem hajlok-e el a térítés felé? És továbbmegyek: hogyan gondolkodjak és cselekedjek ha nem általában a vallás, hanem a keresztény adventizmus hitelveit igyekszem követni? Hogyan szólítsam meg a más vallású vagy ateista lelkigondozásra szorulót? Meg fog-e egyáltalán bízni így bennem? Tudok-e a segítségére lenni? 

A lélek útjai

Amit eddig megírtam újra olvasva úgy érzem léptem előre a válaszkeresésben de nem lettem nyugodtabb. Én mint segítő szakember azért vagyok bajban mert nem látom a végső célt. Nem tudom merre orientáljam, orientálnám azt az embert aki hozzám jön segítségért. Még önmagamnak is embert próbáló mindez. Nem szeretnék kifogásokat hozni az életemből de alapjában véve vizuális típus vagyok annak ellenére is, hogy nem látok jól. Ezért sem veszem nap mint nap a kezembe a Bibliát. így kénytelen vagyok a hallottakra táamazskodni ami edzi de terheli is a memóriámat. Sok prédikációt hallgattam már végig és ismerkedem Ellen G. White írásaival is. [9] Mégsem jutok belső megnyugvásra pedig már úgy érzem erősödik a hitem. Amit tudok, az az amit felfogtam a Bibliából. Tudom, hogy az Isten országa felé tartunk és hogy Krisztus majd újra eljön. Nem mennék most ebbe jobban bele. De mégsem tudom mit tehet a mai korban egy ember a másikért. Talán minimum annyit, hogy nem ártok vagy megpróbálok nem ártani másoknak. De ez kevés mert nincs pozitív tartalma. Úgy érzem minden amit idáig tanultam az életemben valamennyire tapogatódzás a sötétben. Azt sem tudom eldönteni, hogy szégyenkezzek  önmagam miatt vagy ne. Nehéz ma  erről beszélni főként akkor ha reálisan végiggondoljuk a dolgokat s van valami belelátásunk a különféle eszmékbe, hitvilágokba és főként akkor amikor saját természetünk vonzódik mindenféle könnyebb megoldások felé.

Itt van például a mai pszichológia amely ezerféle megoldást kínál az evilági életre. És nehéz tisztán látni hol esik egybe és hol válik külön  a Biblia és  pszichológia tanítása. Beszélünk a New  Age-ról miközben mi magunk sem vesszük észre ha már belecsúsztunk így vagy úgy. Én mint alig-látó sok időt töltök gondolkodással mert kevesebb a bejövő információ és így azt hiszem az átlagnál többet rágódok rajtuk. És néha mondhatom már már az őrület szélére jutottam de talán mások is voltak már így akik komolyan szembe akartak nézni életük alapkérdéseivel. A modern pszichológia nekem is adott már segítő megoldásokat. Ha csak a gyógypedagógiát veszem amely megtanítja hogyan értelmezzem saját testképemet  vagy hogyan tudok mozogni közlekedni az utcán. Amikor meg Isten országáról hallok és hatalmas veszteségekről, megint bizonytalanság fog el. És bevillan újra az is hogy  vajon felismerek-e majd valakit 10 év múlva ha szembejön velem.  Miközben annak örülök hogy végre talajt fogtam ebben az életben. Mindez egyszerre kavarog bennem és néha úgy érzem szinte elviselhetetlen de ez csak a jéghegy csúcsa. A látásom az én keresztem, másoknak meg más és mind halandóak vagyunk.

És máris visszaértem oda ahonnan indultam. Krisztusban való hit. Ő mindent tud. És máris a kapaszkodók nélküli területen himbálózom kiszolgáltatva a saját természetemnek és mások megítélésének. Talán saját hitbeli fejlődésemnek egyik előnye és kimondhatatlan hátránya is a nem látás ténye. El sem tudom dönteni haragudjak ezért vagy ne. Sokszor haragszom. És közben tudom hogy minden ilyen érzés távol tart istentől és hiába tudom és látom leírva mindazt ami e korra jellemző és e kor keresztényeire vár  még inkább fájdalmas a dolog.

A nyáron találtam egy írást a neten, amely már az első mondataival megragadott: "Az emberi élet jellemző sajátja a szenvedés. A vele kapcsolatos általános emberi magatartás ellentmondást, ambivalenciát tükröz. Többé-kevésbé mindenkinek vannak reális tapasztalatai és igaz képzetei a szenvedésről mint a mindennapi élet velejárójáról, ugyanakkor taburendszer is veszi körül. Ez megnyilvánulhat például abban, hogy a témakört 'struccpolitikusan' kezelik, azaz ignorálják, disszimulálnak, 'szőnyeg alá söprik'…" [10] Az írás a szenvedést olyan lelkiállapotként írja le amely életünk mélyében gyökerezik és az embert erősen motiválja a végső dolgokra való rákérdezésre. Utal arra hogy a múlt század egyszerre volt a szédületes tudományos fejlődésé és a kainizmusé. S arra is hogy Ézsaiás próféta szavai szerint az emberi civilizáció útja nem egy felfelé haladó, hanem egy lefelé menő dekadens út.

A testileg lelkileg szenvedő ember egyszerre fordul az élet végső horizontjai felé és ugyanakkor meg is kérdőjelezi azokat. Ezek a kérdések erős érzelmi töltéssel bírnak és a hívő eljuthat az isteni igazságosságban való kételkedésig is. Akik segítő foglalkozást végeznek ismerik ezt. A lelki szenvedés gyakran vezet depresszióhoz, szenvedélybetegségekhez, devianciához. És nemcsak a beteg hanem a környezete is szenved tőle. Az írás sorra veszi a jellemző túlélési, énvédő problémakezelési stratégiákat is. "Jogosan merül fel a kérdés a segítő foglalkozásúak részéről, amikor a szenvedés, betegség tényével szembekerülnek, vajon mi felel meg az adekvát segítő attitűdnek, illetve ennek mik az ismérvei?" A következőket sorolja fel: empátia, stabil támasznyújtás, adekvát szakismeret, a beteg személyiségének hiteles ismerete, szilárd morál, arányos részvétel a páciens döntéseiben, élettörténeti nézőpontú rehabilitációs gyógyítás. És végül - hitet sugalljon minimum feltételként, akár csak evilági értelemben is!

Az írás sorra veszi, hogy a bűneset előtti édenkerti létezéshez képest a szekularizáció, az énközpontúság milyen visszaesést eredményezett. "Az egész újkor a bűn tényének szándékos letagadására épült fel. A modern korban a bűn gondolatát sikerült annyira elkenni, hogy az vagy izgalom, vagy botrány lett. A legújabb kori terápiás technikák révén az ember nem vált harmonizáltabbá, hanem rejtőzéstechnikája lett fejlettebb. Ezen kifinomult rejtőzéstechnikák révén az ember már az álomtudat alá bújt olyannyira, hogy az utolsó ítéletkor az ilyeneknek minden bizonnyal külön harsonát kell megfújni, hogy felébredjenek! A bűn tényét relativizálni, biologizálni, szociologizálni, pszichologizálni, moralizálni… az eredmény: kicsapongó vallás, stupid tudomány, gonosztevő politika." - idézi Hamvas Bélát. A Bibliából megértjük hogy minden szenvedés, betegség, halál az ősbűnből következik. De vajon miért engedi Isten a bűn, a rossz létezését? Vagy azt is kérdezhetnénk mi az oka célja és értelme a szenvedésnek? Az oka a Sátán gonoszsága, és a miatta szenvedők Isten Fiának nyomdokaiba lépnek. "Az engedelmesség az Isten útján való járás megtanulása a szenvedés által. Döbbenet, hogy még a Fiúnak is szenvednie kellett, hogy megtanulja az engedelmességet!" - írja a cikk. S olvashatjuk: "A mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk." (2Kor 4,17) "De ha szenvedtek az igazságért, boldogok vagytok…" (1Pt 3,14)

Így a keresztény hívő számára a szenvedés sajátos értelmet nyer. Valószínűleg ezzel is összefügg hogy a hívők jobban viselik a testi lelki megbetegedéseket és körükben kevesebb is fordul elő. Ritkábban kerülnek kórházba és ott jobb az együttműködő készségük. A helyesen feldolgozott szenvedés érettebbé teszi a személyiséget. Belső mélységet, szilárd morált, hiteles értékrendet ad, írja továbbá a szerző. "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál." (Róm 8,28) Van olyan lelki megpróbáltatás is amikor a belső késztetések nem találják az utat Istenhez sőt ellene dolgoznak. Önmagunkkal, személyiségünk rejtett erőivel kell küzdenünk és ez néha úgy érzem szinte kilátástalan. Ez is szenvedés amit a hívő ismer.
A cikk ezzel a bibliaverssel fejeződik be: "Maga az Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet az ő szemeikről és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. A trónuson ülő ezt mondja: 'Ímé, újjáteremtek mindent.'" (Jel 21,3-5) Számomra ezek a gondolatok a lelki problémáknak egy olyan értelmezését adták amelyek azt hiszem megszívlelendőek ha valaki Biblia-alapú lelkigondozással szeretne foglalkozni. Választ találtam az én személyes sorsomra is. Hogy a fogyatékosság egy próba amelyet türelemmel kell fogadnunk. Az engedelmesség az Isten útján való járás megtanulása a szenvedés által. Még sokszor lázadok. De ha lesz több erőm az életre szóló próbához akkor másoknak is jobban tudok azt hiszem adni.

[1] dr, Végh József előadása, SOLA 2009. szeptember 12.
http://sola.hu/mp3/download.php?f=AUDIO001.mp3&d=2010-2011-1/2010.09.12 - Bibliahaz, szakiranyu/Lelkigondozás
[2] http://www.apologia.hu/xtianity/human-description.html
http://tulip.tag.hu/keret.cgi?/dichotomia.html
[3] Csorba Kinga: Posztmodern pillanat. (Meditatív útkeresés - kommunikáció, hitelesség, felelősség.) 2008.
http://happiness-polygon.blog.hu/media/image/2010-10-21/5848351/posztmodern_pillanat
[4] Gyökössy Endre: Magunkról magunknak. Szent Gellért Kiadó. Budapest. é.n.; Gyökössy Endre: Mélységeken át - az öröm titkáig. Szent Gellért Kiadó. Budapest. é.n.
[5] http://gyulekezet.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=76&Itemid=115
[6] Fruttus István Levente: A megtérés mint valláslélektani jelenség. MPSZ 2003/1. szám, 113-126. o.
[7] Vető Lajos: Tapasztalati valláslélektan. Evangélikus Egyház Sajtóosztály. Budapest. 1966. 40. o.
[8] Egy másik könyvben olvastam evangéliumi pszichoterápiás elvekről melyeket Jézus mondataiból és bibliai példázatokból vezettek le. Ilyenek:  a) az a döntő hogy a lelkileg beteg maga is meg akarjon gyógyulni; b) az önmagunkkal való bátor szembefordulás elengedhetetlen; c) a lelki gyógyulás nem a vég hanem a kezdet,  s a teljesebb emberi életet folyamatosan gyakorolni kell. Benkő Antal - Szentmártoni Mihály: Testvéreink szolgálatában. A pasztorálpszichológiáról mindenkinek. Új Ember Kiadó. Budapest. 2005. 134-136. o. 
[9] Ellen G. White: A megváltás története. Advent Kiadó. Budapest. 2000.
[10] Dr. Matus István: Testi-lelki szenvedéseink. Szolgatárs, 2007/1 szám.
http://szolgatars.freeweb.hu/07'1/tanszemle.htm

Házidolgozat, Sola Scriptura Teológiai Főiskola
Biblia-alapú lelkigondozás szakirányú továbbképzés, 2010/2011 tanév I. félév
Tantárgy: A bibliai emberkép; pszichológiai alapismeretek
Oktató: Dr. Végh József főiskolai adjunktus

                   Xantus Géza: Transfiguratio