Ismét az egymás iránti kölcsönös tisztelet és a sokszínűség jegyében telt el összejövetelünk Éva és István pazar vendéglátásában remeteszőlősi portájukon. Témánk a boldogság közgazdaságtana, illetve hasonló című értekezésem volt.

Kifejtettem nézetemet, amely a pszichológiai boldogságérzetet mintegy mellékesen kezelve egy másfajta BOLDOGSÁGot helyez előtérbe mint az élet elsődleges célját. Elképzelésem szerint nem arra születtünk, hogy boldogok legyünk, hanem minden emberi élet egy nagy vállalkozás: valamilyen területen, szinten vagy jellemvonás tekintetében fejlődnünk, érnünk kell. Ez az a feladat, amelyet teljesítenünk kell, hogy életünk vége felé - az egészre visszatekintve - BOLDOGnak mondhassuk magunkat.
A beszélgetés a következő főbb csomópontok köré szerveződött. Felvetődött a fenti boldogságkoncepción kívül a benthami elv, mely szerint az ember állandóan az örömöt, a számára kellemest keresi, és a fájdalmast elkerülni igyekszik. Szóba került a keresztény ember üdvözülésre, túlvilági boldogságra való törekvése mint mindenek felett álló életcél. Úgy vélem, hogy ez a két koncepció végső soron összhangban van az általam vallott boldogságfelfogással.
A boldogság túlvilági ígérete átvezet minket az élet, illetve a boldogság kérdésének egyik sarkalatos pontjához, a halálhoz. Senkit se mondj boldognak halála előtt - mondotta Szólón. Boldogságfelfogásomhoz hozzátartozik az, hogy a BOLDOG ember élete vége felé megbékél a múlttal, sorsával és a halállal. Lehetne talán az a BOLDOGSÁG kritériuma, hogy az ember nyugodtan várja a halált? További adalékokat a halálról és az élet utolsó stádiumáról a következő találkozón hallhatunk.
Többen is joggal hiányolták beszámolómból a gazdaságtant, illetve kérdezték, hogy miképpen lehet azt a boldogsággal összekapcsolni. Az értekezésem pontos címe - A "boldogság közgazdaságtana" - is sejteti, hogy nem egy szokványos közgazdaságtani részterületre utalok. Sokkal inkább fejlett világunk egyfajta kritikájáról van szó, amelyben uralkodóvá vált az anyagi gyarapodás vágya és a gazdasági gondolkodás. Arra szerettem volna rámutatni, hogy a közgazdaságtudományt és a közfelfogást átitathatnánk azzal a meggyőződéssel, hogy az ember elsődleges célja sorsfeladatának teljesítése.
Végül szóba került az édenkertből való kiűzetés szimbolikus bibliai története, melyet magam is fontosnak tartok. Hiszen az egyes ember és az emberiség célja is az, hogy visszataláljunk a paradicsomba, de immár tapasztalatokkal gazdagodva, éretten, hogy valóban különbséget tudjunk tenni jó és rossz között. Ez a folyamat - amely egyszerre tanulás és küzdelem - volna meglátásom szerint az élet értelme. És ez akár abban is testet ölthet, ha az ember "csak" becsülettel felneveli gyermekeit, és átadja nekik, amit őseitől tanult. Aki pedig csupán boldognak, jó kedélyűnek óhajtja érezni magát, az vegyen be egy erre a célra szolgáló pirulát, amely - a kutatásokat ismerve - hamarosan elérhető lehet. Boldogságfelfogásom lényegét összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az az ember BOLDOG, aki élete során lelkileg fejlődött, elvégezte a sors által reá szabott feladatot, így a közösségnek is javára volt, és nyugodtan várja a halált.
Mellékesen megtudtuk azt is, hogy - a szabad egyéni értelmezést nem megbéklyózva egybeírom - a LEPÉNYHALMEGUTOLJÁRA. Ami pedig az Istvánnal vívott pingpongcsatát illeti, keményen meg kellett küzdenünk egymással, csak három játszmában tudtam felülkerekedni.
Jöjjön a szép ősz érett terméssel, gazdag színekkel, magvas gondolatokkal és hasonlóan tartalmas további összejövetelekkel!

Takács Dávid